A McLaren domináns szezonkezdetét követően az elmúlt időszakban némileg visszaesett a csapat teljesítménye, miközben a Red Bull és Max Verstappen ismét magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. A wokingi alakulat vezérkara azonban továbbra is bizakodó a jövőt illetően.
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elismerően nyilatkozott a Red Bull teljesítményéről, ugyanakkor rámutatott csapata fejlődési potenciáljára is. "Látható volt, milyen jelentős előrelépést tettünk 2024-ben, és milyen gyorsan váltunk versenyképessé. Ez a sportág hihetetlen tempót diktál, ami jól mutatja, hogy egyik csapat sem ülhet a babérjain" – fogalmazott a Sky-nak adott interjújában.
A Red Bull az utóbbi időben új fejlesztésekkel és egy rendkívül motivált Verstappennel építette újra dominanciáját, Brown azonban határozott azt illetően, hogy ezt a lendületet meg kell törniük. Az austini futammal kapcsolatban megjegyezte:
"Meggyőződésem, hogy győzelemre alkalmas autónk volt. Természetesen nem sikerült nyernünk, de ez egyike volt azoknak a versenyeknek, ahol közel voltunk hozzá."
Andrea Stella csapatfőnök tudatosan próbálja nyugodt mederben tartani a csapat hangulatát. "Először is saját magamat kell nyugton tartanom, ami a tapasztalataimnak és a megfelelő perspektívának köszönhetően ez általában sikerül is" – mondta, majd hozzátette, hogy a jelenlegi szoros küzdelem a Forma-1 igazi lényege.
"Amit most átélünk – a szoros csaták a futamgyőzelmekért és a bajnoki címért – ez maga a Forma-1. Ha olyan könnyedén szerzünk első vagy második helyezést, mint Barcelonában vagy Bahreinben, az inkább kivételnek számít."
Az idei szezon hátralévő részében már nem várhatók új fejlesztések a McLarennél, ám Stella szerint az austini verseny így is biztató jeleket mutatott: "Ha Landónak nem kellett volna Charlesszal csatáznia, meglett volna a tempója a győzelemhez. Ez jól mutatja a valós képességeinket."
