A McLaren mindkét versenyzője dobogóra állhatott a Miami Nagydíjon, ahol a harmadik hely végül George Russellnek jutott.

Az amerikai versenypályán aratott győzelmével Oscar Piastri tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben, miközben csapattársa, Lando Norris a második helyen végzett.

A futam izgalmas csatákat hozott, különösen Norris és Verstappen között, akik többször is összecsaptak a helyezésekért. A brit pilóta a verseny elején az élre tört volna, ám a holland versenyző határozott védekezése miatt több pozíciót is vesztett. Az FIA versenybírói megvizsgálták az esetet, végül azonban nem találtak szabálytalanságot a manőverben.

A dobogó harmadik fokára végül George Russell állhatott fel, aki egész hétvégén küzdött a beállításokkal, mégis sikerült jelentős eredményt elérnie.

"Nagyon örülök a harmadik helynek, főleg mivel a hétvége során végig egy lépéssel le voltam maradva. Amikor azonban igazán számított, sikerült jó eredményt elérnem. Gratulálok a McLarennek, ma remekül teljesítettek. Verstappennel szemben megőriztem a nyugalmamat, az autó pedig jól viselkedett" – nyilatkozta a Mercedes brit versenyzője a leintés után.

Russell emellett egy érdekes epizódról is beszámolt a versenyhétvégével kapcsolatban. "Azt hiszem, Lando nem különösebben kedvelt engem ma reggel, ugyanis összeütköztünk a Lego-versenyen. Bevallom, azt a futamot jobban élveztem" – mondta mosolyogva a brit pilóta.

A verseny után Norris sem rejtette véka alá véleményét, esetében azonban Verstappen versenyzési stílusa került terítékre.

"A kemény védekezés az ő döntése, ugyanakkor pontosan tudja, hogy ezzel a saját versenyét is tönkretette. Nem versenyzett túl okosan, hiszen akár a harmadik helyen is végezhetett volna, ami éppen emiatt nem sikerült neki" – fogalmazott a McLaren versenyzője, aki többszöri próbálkozás után végül sikeresen megelőzte a négyszeres világbajnokot.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL