A McLaren komolyan mérlegelte, hogy hátat fordít a Mercedesnek a nagy szabályváltozások előtt, miközben ma már egyértelmű, mennyire erős csomaggal kezdte az új korszakot a német gyártó.
Hat futam után a konstruktőri tabella 3. helyén állnak, 126 pontos hátrányban épp a motorbeszállítójuk mögött. A szezon elejét a Mercedes uralta, ezt csak Lando Norris miami sprintfutama törte meg.
Mindkét csapatot sújtották megbízhatósági gondok az év első részében, ám összességében a Mercedes minden területen magasabb szinten teljesít. A brackley-i istálló nemcsak motorfronton, hanem szervezeti és technikai oldalon is stabilabbnak tűnik.
A vevői státusz ára
A télen bevezetett új szabályrendszer után a McLaren hátrányba került az élmezőnyben, mivel a TOP-4-ből egyedüliként nem gyárt saját erőforrást.
Andrea Stella szerint ez kézzelfogható korlátokat jelent. „Azért, mert kevesebb lehetőségünk van az integrációra, illetve arra, hogy ugyanazon az ütemterven haladjunk a megbízhatósági problémák megoldásában vagy az erőforrás teljesítményének kiaknázásában” – mondta a csapatfőnök a The Race-nek.
„Gyári csapatként a kasztnin végzett bizonyos kísérleteket hozzá tudsz igazítani az erőforrás hosszú etapjaihoz. Ez nálunk értelemszerűen nem ilyen egyszerű.”
A szezon elején még feszültség is érződött a két fél között, mert a McLarennél úgy érezték, nem kapnak elegendő támogatást. Ez azóta csillapodott, a kapcsolat stabilabbnak tűnik - írja az F1 Oversteer.
Audi helyett maradt a Mercedes
A brit csapat a szerződéshosszabbítás előtt komolyan fontolgatta a szakítást. Felmerült, hogy az Audi gyári partnereként folytatják, hasonló modellben, mint az Aston Martin és a Honda együttműködése.
Az Audi azonban tulajdonrészt, gyakorlatilag irányítást szeretett volna a csapat felett, ezt a McLaren nem fogadta el. A német gyártó végül a Saubert vásárolta meg. A McLaren nem zárta ki, hogy a Red Bull mintájára hosszabb távon saját motorrészleget hoz létre, jelenleg azonban a Mercedes a prioritás. A felek már 2023-ban bejelentették, hogy együttműködésük 2030-ig biztosan kitart.
Az idei év elején olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a Mercedesnél egyesek szívesen megváltak volna a McLarentől, miután Zak Brown csapata egymás után két konstruktőri címet nyert. Ez a veszély egyelőre lekerült a napirendről.

