Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 07. 04. 07:07
Jolyon Palmer szerint a monacói versenyző karrierje legnehezebb időszakát éli, miközben Lewis Hamilton egyre jobban elhúz tőle a bajnokságban.

Lewis Hamilton érkezése alaposan feladta a leckét Charles Leclerc-nek, aki egykori versenyzőtársa szerint pályafutása eddigi legkomolyabb hullámvölgyébe került. Jolyon Palmer az F1 hivatalos oldalon megjelent elemzése szerint a monacói pilóta idén képtelen tartani a lépést csapattársával.

A maranellóiaknál ugyanis eddig a hétszeres világbajnok brit nyújt meggyőzőbb teljesítményt. Hamilton szerezte a Ferrari idei egyetlen győzelmét a Barcelona-Katalónia Nagydíjon, a pontversenyben pedig már negyvenhat egységgel vezet Leclerc előtt.

„Charles egy generációs tehetség. Már a junior kategóriák óta láttam őt hihetetlen dolgokat művelni az autóban, tisztán az érzéseire és a megérzéseire hagyatkozva versenyez, ám a látványos stílusa mellett mindig becsúsztak hibák is” – fejtette ki Palmer, amiről a Racing News 365 is beszámolt.

„Jelenleg úgy tűnik, karrierje legnehezebb pillanatait éli át. Kicsit túl gyakran hajszolja túl az autót, miközben a garázs másik oldalán egy olyan ember ül, aki pontosan tudja, hogyan kell felépíteni egy bajnoki hadjáratot, maximalizálja az eredményeket, miközben folyamatosan növeli a nyomást, ez pedig csak felerősíti Charles nehézségeit” – értékelte a helyzetet az ex-pilóta.

Hamilton más szintre került

A szakértő szerint a problémák hátterében a Ferrari idei modellje, az SF-26-os kódjelű autó áll, amelynek sajátosságait Hamilton sokkal jobban kezeli. Palmer magyarázata alapján a konstrukció hátulja hajlamos a kitörésre. Bár az erős első tengely elvileg Leclerc-nek kedvezne, az agresszív stílusa miatt az autó nála túl hirtelen reagál.

Hamilton ezzel szemben jóval nyugodtabb vezetési stílust képvisel, ami jelenleg jobban passzol a Ferrari viselkedéséhez. Palmer mindenesetre bízik benne, hogy a monacói hamarosan magára talál, ehhez viszont néhány tiszta, hibamentes hétvégére lenne szüksége az önbizalma visszaépítéséhez.

Az Osztrák Nagydíj nehéz volt a Ferrari számára, ráadásul a hosszú egyenesekkel tűzdelt Silverstone sem ígérkezik könnyebbnek. A naptárban hamarosan érkező Budapest viszont jó lehetőséget kínálhat Leclerc-nek, hiszen tavaly pole pozíciót szerzett a Hungaroringen, a Ferrari idei csomagja pedig sokkal versenyképesebb.

Hozzászólok
(4)