|2026. 04. 10. 15:14
Lance Stroll a Forma–1-es versenynaptár váratlan szünetét kihasználva a GT World Challenge Europe mezőnyéhez csatlakozik a hétvégén.

Mélyrepüléssel indította az idei szezont az Aston Martin, hiszen hiába a komoly infrastrukturális beruházások és Adrian Newey hangzatos érkezése, az autó tempója és megbízhatósága is siralmas. A Honda erőforrása finoman szólva sem versenyképes, ráadásul súlyos vibrációs problémák hátráltatják az alakulatot.

A katasztrofális helyzetet jól mutatja, hogy három nagydíj után Lance Stroll még egyszer sem tudott értékelhető pozícióban célba érni, miközben Fernando Alonso is csak egyetlen 18. hellyel rendelkezik. A Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj törlése miatt ugyanakkor egy öthetes lyuk tátong a naptárban, így a kanadai pilóta úgy döntött, ideiglenesen máshol keresi a sikerélményt.

A kényszerpihenőt kihasználva Stroll a GT World Challenge Europe (GTWCE) Endurance-kupájának szezonnyitóján áll rajthoz a franciaországi Paul Ricard versenypályán. A kanadai egy Aston Martin Vantage GT3 Evo volánja mögött bizonyíthat a Comtoyou Racing színeiben, méghozzá Roberto Merhi és Mari Boya csapattársaként.

Számára nem teljesen ismeretlen a hosszútávú versenyzés világa, ugyanis 2016-ban és 2018-ban is szerepelt a daytonai 24 órás viadalon prototípusokkal, most viszont a nagyszabású, 59 autót számláló GT-mezőny 18 fős Pro kategóriájában kell helytállnia.

Vacsora Japánban és egy beszélgetés Verstappennel

A franciaországi kitérő ötlete egy spontán találkozó során fogalmazódott meg a Japán Nagydíj hétvégéjén, amikor a versenyző egy vacsora alkalmával régi barátaival, köztük a csapattársként most beugró Merhivel egyeztetett. A projekt megvalósításában némiképp a négyszeres világbajnok Max Verstappen is szerepet játszott, hiszen a holland pilóta a Nordschleifén futó NLS-szériában már belekóstolt ebbe a zárt karosszériás világba.

„Beszéltünk arról, hogy pontosan kiket kellene megkeresnem, és mivel ő már benne van a GT-versenyzésben, volt miről eszmét cserélnünk” – mondta a szuzukai párbeszédről, majd hozzátette, mindenki szeret ilyen autókat vezetni, hiszen hihetetlenül szórakoztatóak.

A pilóta egyértelműen a mentális feltöltődés miatt vágott bele a kalandba, mivel a jelenlegi F1-es idény eddig nem sok örömet tartogatott számára, az Aston Martinnal ugyanis esélyük sincs a dobogós helyezésekre.

„Idén nincs túl versenyképes autónk, a naptárban pedig most amúgy is szünet van, ezért szerettem volna egy kicsit kizökkenni és más mentalitással versenyezni” – fogalmazott, miközben külön köszönetet mondott a Comtoyou csapatvezetőjének, Jean-Michel Baertnek, amiért mindössze egy hét alatt tető alá hozták a megállapodást.

A hétvégi elvárásokkal kapcsolatban Stroll leszögezte, hogy elsősorban élvezni akarja a vezetést, de a győzelem reális lehetősége is hatalmas motivációt jelent számára.

„A Forma–1-ben nem mindig van esélyed nyerni, itt viszont egy rendkívül szoros mezőnyben, hiányos tapasztalattal is lehetséges az elsőség, ha megtaláljuk a jó beállításokat és az összhangot” – nyilatkozta, utalva arra, hogy a királykategóriában ez az élmény jelenleg elérhetetlen számára.

A jövőt illetően a kanadai nyitva hagyta a kaput a folytatás előtt, így ha fizikálisan és mentálisan is jó formában érzi magát az év folyamán, szívesen vállalna még hasonló endurance-kihívásokat a szűkös F1-es naptár lyukaiban.

Hozzászólok