Egyre közelebb kerül Max Verstappen ahhoz, hogy rajthoz álljon a legendás Nürburgring 24 órás futamon, ám ehhez még egy akadályt le kell győzni, mégpedig az időpontok ütközését az F1-es versenynaptárral. A Mercedes most azon dolgozik, hogy ez az akadály is elháruljon.
A holland pilóta projektje gyakorlatilag már majdnem teljesen zöld utat kapott. A Mercedes, a Red Bull Forma–1-es csapata, sőt a Red Bull anyacége is jóváhagyta a részvételt, így már csak egy feltételnek kell teljesülnie: Verstappennek el kell indulnia egy felkészítő versenyen az NLS-sorozatban, ez azonban jelenleg ütközik az F1-es naptárral.
A Mercedes – egészen pontosan a Winward Racing, amely Mercedes-AMG Performance Team néven nevez a 24 órás versenyre – már hivatalosan is kérvényezte az NLS-szezonnyitó időpontjának módosítását. A március 14-re tervezett futam jelenleg a Kínai Nagydíjjal esne egybe, ezért a csillagos márka legfelsőbb szinten – Ola Källenius vezérigazgató és Toto Wolff motorsportfőnök közreműködésével – próbálja elérni az NLS-nél a dátum eltolását.
Mike Jäger, az NLS sorozat vezetője megerősítette, hogy a halasztási kérelmet már benyújtották, de hozzátette: „Egyelőre csak a kérelem érkezett be, döntés még nem született. Még sok szempontot kell figyelembe vennünk, mivel több más sorozat is lefoglalta már a lehetséges alternatív időpontokat.”
Ha sikerül megegyezni, akkor az NLS1 futamot egy héttel később, március 21-én rendezhetik meg, vagyis a kínai és a japán F1-es hétvége közé ékelődhetne be – feltéve, hogy az Eifel régió időjárása is együttműködik.
Verstappen közben már javában készül a versenyre, és egyáltalán nem veszi félvállról a feladatot. A héten Portimaóban, a 2 Seas Motorsport által használt Mercedes-AMG GT3-as volánja mögött rótta a köröket, és az esős, majd felszáradó pálya remekül szimulálta a Nürburgring változékony körülményeit.
A projekt hátterében közben a csapatépítés is zajlik. Információk szerint Verstappen maga állítja össze a társait a Mercedes-AMG alakulatba. Sajtóértesülések szerint szeretné maga mellett tudni Lucas Auert, aki 2025-ben a DTM egyik legjobb AMG-pilótája volt, és akivel még a 2014-es Forma–3-as bajnokságban küzdött meg egymással. Szóba került még Chris Lulham is, akivel korábban együtt nyert NLS-futamot az Emil Frey Ferrarival, valamint a Mercedes gyári pilótája, Jules Gounon, aki Verstappen Estorilban végzett tesztjein is részt vett, és a tapasztalt Daniel Juncadella, aki szintén a holland egyik bizalmasa.
Ugyanakkor nem minden versenyző számíthat Verstappen meghívására. A hírek szerint Maro Engel, aki az egyik leggyorsabb pilótának számít a Nordschleifén, kimaradhat a projektből. Kettejük között korábban feszültség alakult ki egy közösségi médiás vita során, miután Engel azt állította, hogy Verstappen jó köridői a DTM-es autók előnyös beállításainak köszönhetőek.
Engel az idei versenyen a saját Winward Mercedesében indulhat, Luca Stolz, Fabian Schiller és Maxime Martin társaságában a Ravenol dizájnú autóban, amelynek megjelenésében még Engel édesapja is közreműködött. Verstappen autója ezzel szemben a Verstappen.com Racing színeiben tűnhet fel, és néhány pletyka szerint a Haribo is szponzorként kapcsolódhat be a projektbe.
