A McLaren egyelőre ellenáll azoknak a külső nyomásoknak, amelyek Oscar Piastri első számú pilótává való előléptetését szorgalmazzák, annak ellenére, hogy Max Verstappen egyre komolyabb fenyegetést jelent a világbajnoki címért folyó küzdelemben. Juan Pablo Montoya szerint ennek hátterében komoly szerződéses megfontolások állhatnak.
A Red Bull holland világbajnoka az utóbbi időszakban jelentősen, mindössze 40 pontra csökkentette hátrányát az élen, miközben az utóbbi öt futamból négyet megnyert, ami egyértelműen jelzi, hogy jelenleg a Milton Keynes-i alakulat rendelkezik a legerősebb autóval.
Ezzel párhuzamosan Lando Norris is közelebb került csapattársához, Piastrihoz, kettejük között már csak 14 pont a különbség. David Croft szakkommentátor szerint bármely más csapat "könyörtelenül" Piastri mögé állna ebben a helyzetben, hiszen ez maximalizálná az esélyeiket a kettős világbajnoki címre.
Montoya egy interjúban azonban rávilágított, hogy a McLaren jelenleg nem is tehetné meg, hogy valamelyik versenyzőjét favorizálja.
"A pilóták szerződésében szerepel egy olyan záradék, amely megtiltja a csapatnak, hogy csapatsorrendre vonatkozó utasításokat adjanak, amíg matematikailag mindketten versenyben vannak a bajnoki címért. Természetesen a csapat érdekeit szolgáló utasításokat kiadhatnak, de egyik versenyzőt sem részesíthetik előnyben" – magyarázta a kolumbiai szakértő, aki szerint ezt a kérdést a csapatnak rendkívül óvatosan kell kezelnie.
A korábbi F1-es pilóta szerint Piastri helyzetén paradox módon Norris holland futamon történt kiesése rontott a legtöbbet.
"A zandvoorti győzelem után minden megváltozott. Piastri megközelítése, sebessége már nem ugyanaz, mint korábban volt. Az időmérő edzések harmadik szakaszában már nem tudja azt a tempót hozni, amit korábban" – elemezte a helyzetet Montoya.
Az ausztrál versenyző az elmúlt négy futamon mindössze egyszer állhatott dobogóra, ráadásul Azerbajdzsánban két látványos balesetet is szenvedett.
