Látványos jelenettel indult a Mexikói Nagydíj, amikor az élmezőny négy versenyzője egymás mellett száguldott az első kanyar felé. A pole pozícióból induló Lando Norris megtartotta vezető helyét Charles Leclerc előtt, miközben Max Verstappen egy elfékezést követően a füvön keresztül kényszerült levágni az első kanyart.
A McLaren és a Ferrari pilótája remekül kapta el a rajtot az első sorból, ám mögöttük Lewis Hamilton és Verstappen is kihasználta a szélárnyék-hatást. A négyes csata drámai pillanatokat eredményezett, amelyből végül Verstappen jött ki a legrosszabbul - a holland túl későn fékezett, aminek következtében be kellett érnie a negyedik hellyel.
Az aktuális világbajnoki éllovas Oscar Piastri sem úszta meg következmények nélkül a rajtot, a fiatal ausztrál egészen a tizenegyedik pozícióig csúszott vissza, bár azóta sikerült már néhány helyet javítania. Egy kiállás után jelenleg nyolcadik helyen autózik, ám előtte még többen is várnak első kiállásukra.
