Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Súlyos taktikai hibát vétett a Ferrari Szingapúrban, ami Lewis Hamilton futamába került.

A maranellóiak kettős dobogós helyezést kockáztattak egy valószínűtlen győzelemért, a próbálkozás azonban már a futam korai szakaszában összeomlott. A második és harmadik helyről rajtoló olasz csapat megosztotta a taktikát, hogy nyomást gyakoroljon az élről induló Max Verstappenre. Hamilton a közepes keverékű abroncsokon kezdte a versenyt, ám a gumik teljesítménye annyira elmaradt a várttól, hogy a tervezettnél lényegesen korábban kellett megejtenie az első bokszkiállását.

A korai csere után a brit pilóta a lágy gumiabroncsokra váltott a 18. körben, a virtuális biztonsági autós fázis alatt pedig a pályán maradt, így ideiglenesen feljött a második helyre. A lágy szettnek azonban a 62. körig kellett volna kitartania, ami teljesen kivitelezhetetlennek bizonyult.

Rádiós üzenet leplezte le a maranellóiak baklövését

Hamilton hamarosan kénytelen volt elengedni csapattársát, Charles Leclerc-t, majd sorra mentek el mellette a riválisok. Andrea Kimi Antonelli, Lando Norris és Oscar Piastri is megelőzte a ritmust vesztő ferrarist.

Norris már a honfitársa mögött haladva tisztán látta a rivális taktikai csődjét, és az autóban ülve meg is osztotta észrevételét a mérnökével. A McLaren versenyzője rádióüzenetében megjegyezte, hogy a közepes keverék elképesztően gyengén muzsikál, emiatt egyelőre nem is szeretne megválni a saját lágy gumijaitól, írta az F1oversteer.

Az élen haladó többi versenyző később szintén átváltott a közepes keverékekre, ők viszont a kedvezőbb időzítés miatt nem kerültek akkora hátrányba. Hamilton korai váltása miatt az induláskor remélt stratégiai előny teljes egészében elenyészett.

Vakon vágott neki a futamnak a mezőny

A versenyhétvége sajátos körülményei sem segítették a csapatokat a megfelelő döntések meghozatalában. Az egyetlen száraz szabadedzésen a mezőny a kemény keverékeket használta, míg a sprintet nedves pályán rendezték meg, így a csapatok érdemi adatok nélkül vágtak neki a vasárnapi futamnak.

„A legnagyobb problémát az jelentette, hogy gyakorlatilag teljesen vakon döntöttünk a gumikról a rajtrácson. Az első szabadedzésen alig tettünk meg néhány kört, azokat is a kemény abroncsokon, amelyeket a futamra szerettünk volna tartogatni” – értékelte a helyzetet Fred Vasseur.

„A hosszabb etapunkat a sprintversenyre terveztük, ám ott a köztes esőgumikat kellett használnunk. A rajtnál a lágy keverék sokkal jobban működött a közepesnél, emiatt küzdött Lewis a verseny elején. A két autóval a második és harmadik helyen jó lehetőségünk volt eltérő stratégiát választani Max ellen” – tette hozzá a Ferrari csapatfőnöke.

A kockázatvállalás ebben a helyzetben nem bizonyult kifizetődőnek, a Ferrari ugyanis egy majdnem biztos kettős dobogót áldozott fel a csekély győzelmi esélyért. Noha a döntés meghozatalában Hamilton is szerepet vállalt, a garázs ezen oldalán a kockázatok és a lehetséges nyereségek arányát alaposan elszámolták.

Hozzászólok