Oscar Piastri egyre nagyobb hátrányban van csapattársával, Lando Norrisszal szemben a 2025-ös világbajnoki pontversenyben, miután a Sao Pauló-i hétvégén 24 pontos különbség alakult ki kettejük között. A McLaren továbbra is fölényben van, hiszen a konstruktőri címet már bebiztosította, de a brit és az ausztrál versenyző között egyre élesebb a küzdelem az egyéni elsőségért.
Piastri a sprintversenyen ütközött Andrea Kimi Antonellivel, amiért időbüntetést is kapott, majd az ötödik helyen ért célba a főfutamon. Ezzel együtt 23 pontot vesztett a hétvégén Norrisszal szemben, aki mind a sprintet, mind a főfutamot megnyerte.
A 24 éves ausztrál versenyző idén többször is vezette a bajnokságot, ám az elmúlt hetekben Lando Norris vette át az irányítást, és sorozatos erős időmérős teljesítményeivel egyre jobban elszakadt tőle.
A korábbi F1-es pilóta és szakkommentátor, Christian Danner szerint nem idegességről vagy mentális nyomásról van szó. „Piastri problémája nem az idegesség. Minden pilóta megpróbálja azt a manővert az első kanyarban, ahol ő hibázott. Inkább az időmérős gyengeségét kell kijavítania. Meglátjuk, hogy ez sikerül-e Las Vegasban” – nyilatkozta Danner a sport.de-nek.
Az adatok is ezt támasztják alá, hiszen az utóbbi hat versenyhétvégén Norris ötször is jobban szerepelt a kvalifikáción. A brit pilóta a Sao Pauló-i időmérőn 1:09.511-es körrel szerezte meg a pole-t, míg Piastri 1:09.886-tal a negyedik rajtkockát csípte el.
A szezon elején még Piastri volt az, aki az időmérőkön gyakrabban verte csapattársát, de a nyári szünet óta fordult a helyzet. Norris most már 11–10-re vezet az időmérős párharcban, miközben Piastri az utolsó hat nagydíjon csupán egyszer tudott elé kerülni, Szingapúrban.
Eddig a pillanatig a McLaren mindkét versenyzője minden időmérőn bejutott a Q3-ba, ami egyedülálló teljesítmény 2025-ben. Mindez jól mutatja, hogy a wokingi csapat autója stabil és gyors, a döntő különbség jelenleg a pilóták egykörös formájában rejlik.
A szezonból már csak három versenyhétvége van hátra – Las Vegas, Katar és Abu-Dzabi –, így Piastri számára kulcsfontosságú lesz, hogy visszanyerje korábbi időmérős lendületét, ha még harcban akar maradni a világbajnoki címért.
