A paddock hangos a pletykáktól, miszerint Max Verstappen a McLarenhez igazolhat, ráadásul magával vinné versenymérnökét, Gianpiero Lambiasét is. Ez a lépés leginkább Oscar Piastri jövőjét sodorhatná veszélybe, az ausztrál versenyző azonban cseppet sem tűnik aggodalmasnak a híresztelések hallatán.
„Számomra ez nem jelent sokat. Max természetesen hihetetlenül tehetséges, de én teljesen elégedett vagyok a saját helyzetemmel. A csapatnál többször is megerősítették, hogy elégedettek a munkámmal, én pedig bízom bennük. Emiatt a pletykák nem befolyásolnak, semmi sem változik a számomra” – reagált a felvetésre Piastri.
Az ausztrál pilóta teljesítménye meglehetősen hullámzó képet mutatott az utóbbi időben, hiszen a spanyolországi visszaesés után Ausztriában remekül szerepelt, sőt csapattársát is megelőzte.
Piastri elismerte, hogy a barcelonai hétvége komoly figyelmeztetés volt a csapat számára, Spielbergben viszont sikerült visszatérniük a helyes útra.
„Idén kevesebb nyomás nehezedik ránk a bajnoki pontverseny állása miatt, de elégedettek vagyunk azzal, ahová eljutottunk. Persze sokkal jobban szeretném a tavalyi forgatókönyvet, amikor a világbajnoki címért harcolhattunk, nem pedig a dobogós helyekért küzdenénk.”
„Barcelonában több dolgot is csinálhattunk volna jobban, az a verseny egyfajta ébresztőként szolgált. Ausztriában viszont ismét azon a szinten teljesítettünk, ahol lennünk kellene. Nem hiszem, hogy a képességeinket bárki megkérdőjelezhetné, csupán arra kell figyelnünk, hogy a megfelelő időben a jó döntéseket hozzuk meg” – elemezte a helyzetet a pilóta.
Nehézségek Silverstone-ban
A hétvégi Brit Nagydíj helyszíne, Silverstone különösen nagy kihívást jelent az autók energia-visszanyerő rendszerei számára, mivel a kör 80 százalékát padlógázzal teljesítik a versenyzők. Az Autoracer szerint míg Verstappen különösen nehéz hétvégére számít a megváltozott körülmények miatt, ám Piastri a szimulátoros adatok alapján kicsit másképp látja a helyzetet.
„Láttam a szimulációs adatokat, s bár nem pont úgy reagáltam, mint Max, azért nekem is megvolt a magam véleménye. Holnap kiderül, mi történik, de az biztos, hogy ezeken a pályákon a motoroknak nagyon nehéz dolguk lesz.”
„Hosszú egyenesek és gyors kanyarok követik egymást, ahol egyszerűen nincs idő feltölteni az akkumulátorokat. Silverstone éppen ezektől a tempós kanyaroktól olyan különleges, de az biztos, hogy idén nem lesz könnyebb dolgunk, mint tavaly” – magyarázta az ausztrál.
Saját idei teljesítményével kapcsolatban a McLaren versenyzője meglehetősen önkritikusan fogalmazott. Úgy véli, a szezonkezdet nem volt a legjobb, bár voltak kiemelkedő pillanatai, például Japánban és Ausztriában. A bajnoki helyezés azonban jelenleg nem igazán foglalkoztatja.
„Ha pontokat veszítek, s emiatt csak a hetedik vagy nyolcadik vagyok a tabellán a negyedik hely helyett, az egyáltalán nem érdekel. Ha nem az első helyről van szó, a többi pozíció lényegtelenné válik a számomra. Jelenleg az a legfontosabb, hogy stabilizáljam a jó teljesítményt.”
Biztonsági kérdések és vitatott döntések
A spielbergi időmérő edzésen George Russell úgy szerezte meg a pole pozíciót, hogy kihasználta a Verstappen balesete miatti sárga zászlós fázis zűrzavarát, miközben sokan kritizálták az FIA biztonsági intézkedéseit. Piastri szerint a kvalifikáción a sárga és a dupla sárga zászlók mindig kaotikus helyzeteket teremtenek, ez a rendszer pedig hatalmas szürke zónát jelent a sportágban.
„George nagyszerű munkát végzett, hiszen elvette a gázt, mégis meg tudta tartani az első helyét. Amikor ilyen esetek történnek, az mindig komoly vitákat szül, hiszen akár dupla sárga vagy piros zászló is érvénybe léphetett volna.”
Az új szabályrendszer szerinti, elektromos energiára erősen támaszkodó erőforrások kapcsán Piastri komoly aggodalmakat fogalmazott meg. Véleménye szerint bizonyos helyszíneken ugyan megvan az egyensúly, de a kevésbé hatékony pályákon felettébb veszélyes helyzetek alakulhatnak ki az egyenesekben tapasztalható hatalmas sebességkülönbségek miatt. „Előfordulhatnak olyan abszurd helyzetek, hogy valaki az egyik egyenesben fél másodperccel gyorsabb
