Hivatalossá vált csütörtökön, hogy a következő években sem változik a milton keynes-i alakulat hivatalos megnevezése, ugyanis a csapat hosszú távú szerződéshosszabbítást írt alá az Oracle-lel. A technológiai óriás továbbra is névadó támogatóként áll a négyszeres világbajnok Max Verstappent foglalkoztató istálló mellett, ám a megállapodás jóval túlmutat a puszta matricázáson.
A 2026-os esztendő kritikus fontosságú az energiaitalosok számára, hiszen a Forddal karöltve idén lépnek színre saját motorgyártóként. Ebben a technikai átállásban kulcsszerep hárul a szoftveres háttérre. A közlemény szerint a felhőalapú szolgáltatások és a mesterséges intelligencia közvetlenül támogatják az új generációs hibrid erőforrások fejlesztését és működtetését.
Laurent Mekies, a Red Bull vezetője a bejelentés kapcsán a közös munka eddigi eredményeiről beszélt, emlékeztetve a 2022-es szabályváltozások óta elért domináns időszakra.
„Amióta az Oracle 2022-ben a csapat névadó partnerévé vált, az istálló három egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet nyert, miközben számos rekordot is megdöntöttünk” – mondta a szakember, majd kitért a jövőbeni kihívásokra is.
„Partnerségünk rendkívül sikeresnek bizonyult, és örömmel folytatjuk az együttműködést a Forma–1 ezen új korszakában is. Támaszkodunk a cég felbecsülhetetlen szakértelmére, hogy segítsenek megérteni és optimalizálni a számtalan változót, mégpedig a versenytársaknál nagyobb pontossággal és gyorsasággal.”
A technikai együttműködés egyik legizgalmasabb területe a versenystratégia. A csapat egy úttörőnek számító, AI-vezérelt stratégiai rendszert használ, amely valós idejű szimulációkkal segíti a döntéshozatalt a futamok alatt. Ez a fajta digitális támogatás az idei, új motorszabályok hozta ismeretlen terepen különösen felértékelődik.
„A kibővített partnerség a csapat örökségére épít. Az Oracle Cloud Infrastructure és az AI-technológia támogatja a Red Bull Ford Powertrains új generációs hibrid motorjának 2026-os bevezetését, a fejlett versenystratégiai szimulációkat és az úttörő, mesterséges intelligenciával támogatott stratégiai megoldásokat” – olvasható a csapat által kiadott tájékoztatóban.
A megállapodás nem csupán a pályán nyújtott teljesítményre korlátozódik, ugyanis a cég vállalatirányítási rendszereit a pénzügyi, HR és marketing folyamatokban is alkalmazzák. A cél a költségek csökkentése és a hatékonyság növelése, ami a költségsapka szigorú betartása mellett stratégiai előnyt jelenthet.
Mekies a folytatással kapcsolatban bizakodóan tekintett előre a szezonra.
„A felhőalapú megoldások és a mesterséges intelligencia révén képesek vagyunk gyorsan alkalmazkodni, intelligensebb döntéseket hozni és fenntartani azt a teljesítményszintet, amely a bajnoki címek megnyeréséhez szükséges. Nagy várakozással tekintünk a gyümölcsöző együttműködés folytatása elé ebben a többéves megállapodásban” – zárta gondolatait az igazgató.
