Hegedűs László|2026. 02. 03. 10:33
Bár a pályán eddig elkerülték a komolyabb bajok a Mercedest, a garázsban már vér folyt, ugyanis George Russell a saját autójával keveredett fájdalmas, ám annál szórakoztatóbb összetűzésbe.

Nem a kanyarsebességgel vagy a gumikopással gyűlt meg a baja George Russellnek a barcelonai előszezoni tesztek során, hanem magával a W17-es karosszériájával. A felkészülés általában a technikai csiszolásról szól, ám a brit versenyző a múlt heti gyakorláson a saját bőrén – pontosabban a sípcsontján – tapasztalta meg, hogy az új konstrukció nemcsak gyors, de kemény is. Egy óvatlan mozdulat következtében ugyanis a versenyző lába bánta a találkozást az autó oldalával.

A csapat szerencsére a humoros oldaláról fogta meg a kisebb munkahelyi balesetet. Ahelyett, hogy titkolóztak volna, a közösségi médiás stáb egy videót tett közzé, amelyen Russell látható, amint egy méretes jeges tömlőt szorít a lábához.

Bár a helyzet elsőre ijesztőnek tűnhetett, a hangulat kifejezetten oldott volt, jelezve, hogy a fizikai sérülés nem veszélyezteti a pilóta felkészülését a 2026-os idénynyitóra.

Jeges borogatás és önirónia

Maga az érintett sem csinált nagy ügyet a dologból, sőt, partner volt a viccelődésben. „Ez meglehetősen látványos” – jegyezte meg nevetve Russell a felvételen, miközben megmutatta a kisebb vágást és a duzzanatot a lábán. A brit ezzel egyúttal meg is nyugtatta a rajongókat és a gárdát, hogy a sérülés inkább kellemetlen, mintsem komoly, és a jeges kezelés elegendőnek bizonyult a probléma orvoslására.

Élő közvetítés