Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
George Russell hiába futotta meg a leggyorsabb kört pénteken Monzában, szerinte a vetélytársak jelentik az igazi veszélyt.

A leggyorsabb köridővel zárta a pénteki második szabadedzést George Russell Monzában, ám a brit pilóta mégsem tartja magát a hétvége legfőbb esélyesének. Az Olasz Nagydíj kulcsfontosságú állomás lehet a világbajnoki küzdelem szempontjából, a Mercedes versenyzőjének ugyanis elengedhetetlen lenne a győzelem a csatában maradáshoz.

A jó kezdés ellenére Russell inkább a riválisokra terelte a figyelmet, amikor az esélyekről kérdezték. Véleménye szerint a pénteki eredmények még nem adnak teljes képet a valós erőviszonyokról.

Biztató kezdés a beállítások után

„Kifejezetten pozitív pénteket zártunk, rengeteg munkát sikerült elvégeznünk. Úgy tűnt, hogy mind az egykörös tempónk, mind a versenyszimulációink rendben vannak” – értékelte az első napot a brit pilóta.

Az első gyakorlást követően több módosítást is végrehajtott a csapat az autón. Ezek a változtatások érezhetően segítették a W17-es viselkedését, az éjszaka folyamán viszont további elemzésekre lesz szükség a teljesítmény maximalizálásához.

A riválisokat tartja favoritnak

A siker ellenére Russell óvatosan nyilatkozott a folytatásról, és a maranellói istállót nevezte meg a hétvége fő jelöltjének. „A Ferrari nagyon versenyképesnek tűnt, továbbra is ők jelentik a legyőzendő csapatot” – fogalmazott a Mercedes versenyzője.

„Tudjuk, milyen erős volt a McLaren az utóbbi időben, így kétségem sincs afelől, hogy szombaton az élmezőnyben harcolnak majd. A Red Bullt sem szabad leírnunk. Bár ez a kezdés biztató számunkra, még nagyon a hétvége elején járunk, meglátjuk, mit hoz a szombat.”

Hozzászólok