A Red Bull Racing hivatalos óvást nyújtott be George Russell ellen a miami versenyt követően, miután a Mercedes brit pilótája állításuk szerint nem megfelelően lassított a sárga zászlós periódus alatt.
Az osztrák istálló beadványában a Nemzetközi Sportkódex H függelékének 2.5.5 b) pontjára hivatkozva kifogásolta Russell magatartását, aki a verseny egy kritikus szakaszában nem tartotta be a szükséges előírásokat.
A felügyelők haladéktalanul reagáltak a Red Bull megkeresésére, és hivatalosan is meghallgatásra rendelték a Mercedes versenyzőjét. Az eset jelentős következményekkel járhat, mivel a jelzett időpontban Russell éppen a dobogós helyezésért küzdött, miközben mögötte Max Verstappen autója körözött, aki végül Russellhez képest mindössze 5 másodperces hátránnyal zárta a futamot.
Az esetleges időbüntetés így átrajzolhatja a verseny végeredményét, ugyanis a szabálytalanság jellegétől függően akár öt másodperces vagy annál súlyosabb szankciót is kiszabhatnak a brit pilótára.
Amennyiben a felügyelők megalapozottnak találják a Red Bull észrevételeit, Verstappen megörökölheti a harmadik pozíciót, ami természetesen a pontok eloszlását is módosítaná.
Eközben Horner szerencsétlen hasonlatot hozott Verstappen lányával kapcsolatban, a stewardok pedig döntést hoztak Sainz és Hamilton ügyében.