Carlos Sainz szerint az idei szabályrendszer újfajta taktikai játékot hozott a Forma–1-be, amely akár egyfajta „Overtake-vonatot” is létrehozhat a pályán, hasonlóan ahhoz, ahogyan korábban a DRS-vonatok alakultak ki. A spanyol versenyző ezt a gyakorlatban is megmutatta, amikor a hajrában Franco Colapinto próbálta levadászni őt.
A Williams pilótája a kilencedik helyért küzdött, amikor az Alpine gyors tempóban zárkózott fel rá. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a kettejük csatája közben gyorsabb autók érték utol őket lekörözés céljából. Sainz azonban felismerte, hogy a lekörözésekből származó plusz energiát okosan beosztva visszaverheti a támadásokat.
„Mivel a kilencedik helyért ment a harc, tudtam, hogy ha megtámad, nem fogok ostobán kockáztatni, hiszen még mindig meglehetett a top tíz” – mondta, majd hozzátette, hogy egy világbajnoki pont is sokat számít. „A csapatnak az az egy pont is jó eredmény, ezért nem akartam túl agresszív lenni.”
Kék zászlók és extra erő
A spanyol pilóta elárulta, hogy a kék zászlók láttán tudatosan kezdett el játszani a tempóval és a pozícióval. Úgy időzítette a lekörözéseket, hogy a lehető legtöbbet profitáljon az Overtake módból, miközben Colapintót turbulens levegőben tartotta.
„Amikor megláttam a kék zászlókat, arra gondoltam, ha ezt jól csinálom, adhatok neki turbulens levegőt, aztán jön az Overtake mód, megint turbulens levegő, újra Overtake, és így tovább” – fogalmazott. „Így a DRS-vonat helyett most inkább Overtake-vonat alakult ki.”
A taktika végül bevált, ugyanis Sainz megszerezte a kilencedik helyet, ami a Williams idei első pontjait jelentette. Bár az eredménynek örült, nem titkolta, hogy ennél többre vágyik.
„A végén ez mégiscsak egy kilencedik hely, ami nem az, amit igazán szeretnék” – ismerte el. „Persze jó pontok nekem és a csapatnak is, és remélem, ez lendületet ad mindenkinek a gyárban, hogy most még mélyebbre ássunk.”
Hozzátette, hogy az idénykezdet messze nem olyan, amilyennek elképzelték. „Nem így akartuk indítani a szezont ezzel az autóval, ezért szükségünk van erre az eredményre, hogy nagy erőkkel dolgozzunk tovább. Az igazság az, hogy ma még a középmezőnyben is úgy éreztem, esélyem sincs. Ez frusztráló, ugyanakkor az eredményt hazavisszük, és bízunk benne, hogy segít előrelépni.”
„Olyan volt, mint a Mario Kart”
Sainz versenyének alapját már a rajtnál megteremtette, ugyanis a 17. helyről indulva az első kör végére a 11. pozícióba lépett előre, részben annak köszönhetően, hogy többen nem tudtak elrajtolni.
„A rajt az, amire igazán büszke vagyok, mert ott a versenyző is tud különbséget jelenteni” – magyarázta. „Melbourne-ben is óriásit rajtoltam, tegnap a sprinten is, ma a futamon is, szóval legalább ezen a téren mindent megteszek.”
A start élményét egy videójátékhoz hasonlította. „Kicsit olyan volt, mint a Mario Kart, mert sokkal jobban jöttem el, mint mások. Aztán egyszer csak megkérdezed a rádión, hányadik vagy, és azt mondják, tizedik, te pedig csak annyit reagálsz, hogy rendben, akkor nézzük meg, hogyan védekezzünk.”
A végjátékban Colapinto friss közepes gumikon érkezett meg mögé nagy tempóval, ám Sainz fejben végig kontroll alatt tartotta a helyzetet. „A végén Franco új közepeseken jött vissza nagyon gyorsan, de a kék zászlókkal és az Overtake móddal játszva mindent bevetettem, ami csak eszembe jutott, hogy valahogy becsússzak a kilencedik helyre” – mondta a leintés után.
