A McLaren az Olasz Nagydíjon ismét alkalmazta a "papaya-szabályokat", ami után számos kritika érte a csapatot. Lando Norris egy lassú kerékcserét követően került Oscar Piastri mögé, majd utasították az ausztrált, hogy engedje el csapattársát. Bár Max Verstappen mosolygott a helyzeten, Ralf Schumacher szerint ez volt a helyes döntés.
Norris első és egyben utolsó kiállása 5,9 másodpercig tartott, aminek következtében Piastri mögé került vissza a pályára. A csapat úgy ítélte meg, hogy ez nem tükrözi a valós erőviszonyokat, ezért pozíciócserét kért versenyzőitől. Bár Piastri nem értett egyet a döntéssel, hiszen a boxkiállások a verseny részét képezik, Andrea Stella később elismerte, hogy a csapat hibázott, amikor nem Norrist hívták be először.
Schumacher a Backstage Boxengasse podcastben elmondta, számára érthetetlen, miért került ez egyáltalán terítékre. "Tavaly is megegyeztek ebben a megközelítésben, és ugyanazok a versenyzők vannak most is. 2024-ben Piastri profitált ebből Olaszországban" – utalt a korábbi versenyző a tavalyi eseményekre.
"Most teljesen más volt a helyzet, és nem Norris hibája volt, hanem a csapaté. Minden rendben ment, beleértve Piastrit is" – értékelte az Olasz Nagydíjon történteket. Szerinte ez olyan, mint amikor egy csapattársat gumiprobléma vagy műszaki hiba miatt engednek el. "Ezt teljesen normálisnak tartom. El kell mondanom, a McLaren brilliánsan kezelte a helyzetet" – vélekedett Schumacher, akivel Peter Hardenacke kollégája is egyetértett.
A német szakértő külön kiemelte Andrea Stella vezetői képességeit. "Ez elsősorban vezetés kérdése, és szerintem egyik versenyzőnek sem szabad elfelejtenie, honnan jöttek" – mondta Schumacher. "Még Piastrnak sem, aki megkapta a lehetőséget a McLarennél és élt is vele, de még mindig fiatal."
Ugyanez vonatkozik Norrisra is. "Még mindig nagyon fiatal, mind korban, mind Forma–1-es tapasztalatban. Ez lehetőséget ad a csapatnak az ilyen szabályok érvényesítésére" – jegyezte meg Schumacher.
"Ha ma Maxot hoznád a csapatba, ő döntené el, mi történik és mit ír alá. Az egy másik helyzet. Ott nincsenek papaya-szabályok, hanem Red Bull-szabályok vannak, vagy inkább Max-szabályok. Ez egyértelmű. De két fiatal versenyzővel a csapat mindent jól csinált."
Az egykori Forma–1-es pilóta Mark Webber esetleges egyet nem értésére is kitért. "Webbernek bölcs lenne elfogadnia a fair play témáját és nem megkérdőjelezni a szabályokat, hiszen ezek neki is segítettek. Most Landónak kedvezett, legközelebb lehet, hogy másképp lesz."