|2026. 03. 01. 08:30
Günther Steiner szerint a Ferrari gyors, de a valódi erősorrend még mindig kérdéses.

A téli tesztek alapján sokan már most a Ferrarit emlegetik az új szabályérában az egyik fő esélyesként, Günther Steiner azonban lehűtötte a kedélyeket. A korábbi csapatvezető úgy látja, Maranellóban rendre nehéz pontosan felmérni, mire is képes valójában az aktuális konstrukció.

Steiner az RTL-nek beszélt arról, hogy a vörösök teljesítménye papíron meggyőző, de ez még nem jelent automatikus favorit státuszt. „A Ferrari mindig Ferrari. Soha nem lehet igazán tudni, pontosan hol tartanak. Ott vannak az élmezőnyben, de tényleg ők a legjobbak? Mindig ez volt velük a kérdés” – fogalmazott.

Szerinte a Scuderia az élcsapatok között van, ám a mezőny eleje annyira szoros, hogy néhány tizedmásodperc is komoly különbséget jelenthet. A 60 éves szakember ugyanakkor nem vitatja, hogy az alapok biztatóak.

„Látszik, hogy az autó jó. Benne vannak a top négyben. Biztos vagyok benne, hogy Charles Leclerc világbajnok akar lenni, és ha az autó megengedi, akkor mindent belead majd, hogy végre visszahozza a bajnoki címet a Ferrarihoz” – mondta, utalva arra is, hogy a monacói előtt komoly lehetőség állhat 2026-ban.

Verstappen kritikái és a valóság

A beszélgetés során szóba került Max Verstappen is, aki az új technikai korszak kapcsán korábban elégedetlenségének adott hangot. A négyszeres világbajnok főként azt nehezményezte, hogy az autók vezetése ma már jóval inkább az energiamenedzsmentről szól.

Steiner úgy véli, ez természetes reakció egy ekkora váltásnál. „Elég boldog lesz, ha újra a világbajnokságért harcolhat. Ez az, amit akar, és jelenleg ő a legjobb versenyző. Pilótaként rengeteg dolgot újra kell gondolni ezzel az energia-visszanyerő rendszerrel, teljesen új stratégiát kell felépíteni” – magyarázta.

Hozzátette, hogy az ellenérzések idővel eltűnhetnek. „Egyszerűen más lett minden. Mi emberek nem szeretjük a nagy változásokat. De amint elkezd nyerni, elégedett lesz az autóval” – jegyezte meg.

Steiner megérti a holland frusztrációját, ugyanis a jelenlegi technika gyökeresen eltér attól, amit a klasszikus motorhangok korszakában megszokhattunk.

„Értem Max kritikáját, mert ez hatalmas változás. Tudjuk róla, hogy igazi versenyző. Legszívesebben egy V10-es vagy V12-es motorral menne, mint régen. Ugyanakkor ő olyan pilóta, aki bárhol képes gyors lenni. Amint újra érzi, hogy győzhet, alkalmazkodni fog ehhez a technológiához is” – mondta.

Élő közvetítés
Hozzászólok