Motorsport.hu|2025. 10. 26. 15:44
A McLaren csapatfőnöke részletesen elemezte, miért maradt el Oscar Piastri csapattársától a mexikói kvalifikáción.

A McLaren versenyzője, Oscar Piastri meglehetősen nehéz hétvégét tudhat maga mögött a Mexikói Nagydíj eddig részében, ahol közel hat tizeddel maradt el Lando Norris időmérős eredményétől. A wokingi alakulat első számú embere, Andrea Stella azonban most betekintést engedett a kulisszák mögé, és megpróbálta elmagyarázni a jelentős különbség okait.

Az ausztrál pilóta számára különösen fontos lett volna a jó szereplés, hiszen a bajnoki címért folytatott küzdelemben minden pont számít, a hetedik rajtkocka megszerzése után pedig maga Piastri is elismerte, hogy "rejtély" számára a tempókülönbség.

Stella először is hangsúlyozta, mennyire fontos volt a csapat számára bizonyítani, hogy az MCL39 továbbra is versenyképes.

"Az elmúlt futamokon voltak kisebb bizonytalanságaink, talán nem is használtuk ki maximálisan az autóban rejlő potenciált. Itt Mexikóban azonban sikerült optimalizálnunk mind a beállításokat, mind az autó specifikációját" – magyarázta a csapatfőnök.

A szakember rámutatott, hogy a két versenyző vezetési stílusa között markáns különbségek figyelhetők meg. "Lando kifejezetten elemében van az alacsony tapadású körülmények között, legyen szó akár a futam végéről kopott gumikkal. Ilyenkor rendre zöld szektoridőket látunk tőle. Ezzel szemben Oscar inkább a magas tapadású helyzetekben tudja kamatoztatni kivételes tehetségét" – fejtette ki Stella.

A csapatfőnök emlékeztetett arra is, hogy bár Piastri jelenleg vezeti a bajnokságot, még mindig csak harmadik Forma–1-es szezonját tapossa.

"Az ilyen helyzetek, mint a mostani mexikói vagy a korábbi austini, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy versenyző kalibrálja magát. Oscar minden egyes edzésen tanul valamit arról, mire kell figyelnie ezekben a speciális körülményekben" – mondta, majd hozzátette, biztos benne, hogy ez a tanulási folyamat már a vasárnapi futamon meghozza gyümölcsét.

Miközben Norris képes volt leküzdeni az egyetlen körön tapasztalt egyensúlyi problémákat, és megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt, Piastri helyzete más képet mutatott. Stella azonban határozottan cáfolta, hogy technikai probléma állna a háttérben.

"Minden adat és közvetett információ azt mutatja, hogy az autóval minden rendben van. A Forma–1 történetében gyakran felmerül a kasztni cseréjének kérdése, de én inkább más komponenseket cserélnék, például a padlólemezt vagy az első szárnyat. Valójában folyamatos az alkatrészek rotációja, így biztosak lehetünk benne, hogy nem az autóval van gond" – zárta gondolatait a McLaren első embere.