A Forma–1-es paddock hónapok óta Fernando Alonso jövőjét találgatja, a spanyol pilóta pedig a hazai versenyhétvégéjén gondoskodott arról, hogy a figyelem az Aston Martin gyenge formája helyett ismét rá irányuljon. A kétszeres világbajnok egy interjúban nyíltan utalt arra, hogy a jelenlegi csapata egyáltalán nem számít az egyetlen lehetséges opciónak a 2027-es szezonra.
Az istálló komoly nehézségekkel küzd az idei szezonban, az AMR26-os modell ugyanis a mezőny egyik legkevésbé versenyképes autója. A spanyol versenyzőt arról kérdezték, hogy az Adrian Newey és a Honda érkezésével fémjelzett projekt jelenti-e számára az első számú tervet.
„Nem tudom, rengeteg különböző forgatókönyvre nyitott vagyok” – válaszolta meglepő őszinteséggel Alonso. A kétszeres világbajnok emellett igyekezett levenni a fókuszt a saját helyzetéről, mivel szerinte jelenleg a csapat problémáinak megoldása az elsődleges feladat.
„Elégedett vagyok a csapattal, azért vagyok itt, hogy segítsek nekik. Le kell ülnünk, majd közösen el kell döntenünk, mi a legjobb az istálló számára. Nincsenek személyes kívánságaim vagy követeléseim.”
„A csapat része vagyok, ezt a helyzetet közösen kell megoldanunk. Jelenleg a versenyképesség szempontjából nem a pilóták jelentik a legnagyobb problémát. Előbb a többi dolgot kell rendbe tennünk, utána kerülnek sorra a versenyzők” – fogalmazott a veterán versenyző.
Nagyon nehéz a helyzet
Az Aston Martin kritikus időszakot él át, hiszen a háttérben már a Honda motorok integrálásán dolgoznak, Adrian Newey pedig a nyári szünet után érkező fejlesztéseket készíti elő. Alonso nyilatkozata így különösen kényes pillanatban érkezett, ráadásul a héten már egy másik megjegyzésével is felkavarta az állóvizet.
Csütörtökön elejtett egy olyan mondatot, amely szerint a mostani lehet az utolsó Spanyol Nagydíja a Forma–1-ben. A barcelonai szurkolói fórumon a rajongók ezt azonnal számon is kérték rajta, a tömegből többen a maradását követelték. Alonso egy mosoly kíséretében reagált a felvetésre.
„Tudjátok jól, hogyan kell időnként bánni a sajtóval. Néha muszáj hazudni egy kicsit, hogy ne tudják, mikor mondasz igazat, illetve mikor füllentesz” – mondta nevetve.

