Zak Brown, a wokingiak ügyvezetője megerősítette, hogy végbement a McLaren Racing fennmaradó részvényeinek eladása, ami azt jelenti, hogy a versenyzéssel foglalkozó részlegük most már 100 százalékban a közel-keletiek kezébe került.

Még szeptember elején kezdtek arról cikkezni, hogy a bahreini állam szuverén vagyonkezelője, a Mumtalakat és az autóipari befektetőcsoport, a CYVN Holdings, amely már eleve tulajdonosa a McLaren Csoportnak, szeretnék további 30 százalékkal növelni a részesedésüket a McLaren Racingben.

Brown pedig most a Bloombergnek megerősítette, hogy ez a folyamat már le is zajlott, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a két említett vállalat 100 százalékos tulajdonrészt szerzett a versenyrészlegben, melynek értékét egyébként 4,1 milliárd dollárra becsülik.

„A sport jelenleg szárnyal, legyen szó az összes mutatóról vagy a csapatok iránti keresletről. Nem olyan rég volt, hogy a Liberty átvette az F1-et és bevezette a költségvetési limitet, amely lényegében biztosította a pénzügyi stabilitást, a pályán nyújtott stabilitást és a versenyképességet.”

„Mindez tehát csodálatos dolog, a rajongók pedig tíz- és százmilliószámra jönnek, rengeteg szponzor és partner csatlakozik a sporthoz, és ehhez foghatót még nem láttunk korábban. Tényleg szárnyal a széria, és reméljük, hogy ez még sokáig így lesz” – mondta Brown.

Az amerikai emellett arról is szót ejtett, hogy egyesek szerint az istállók értéknövekedése már elérte a csúcsot. Brown úgy gondolja, ez egyáltalán nincs így. „Nem hinném. Ha megnézzük a sportágakat úgy általánosságban, és én ugyan nem tekintem magam minden téren nagy szakértőnek, de az elmondható, hogy az értékük régóta csak emelkedik. Amikor van egy rekordösszegű megállapodás valamelyik sportban, mindenki azt mondja, hogy »óh, ez őrületes«.”

„Aztán amikor öt év múlva visszatekintesz, az érték azóta is növekedett. Én tehát úgy vélem, hogy különösen a mi sportágunk esetében még bőven van tér a fejlődésre. Most 24 versenyünk van, de valószínűleg 30-ra is lenne igény, szóval a kereslet igazán erős. A mi autónkon eközben ott vannak a világ legjobb márkái: a Mastercard, a Google stb. A versengés pedig elképesztő. Tavaly négy csapat nyert futamot, hét különböző pilóta pedig többször is győzött.”

„30 éve követem az F1-et, de most láttam először ilyet, tehát a pályán remek versenyzés zajlik. Emellett ott van a Netflix által megörökített pályán kívüli dráma is, ami fantasztikus. Sosem akartak még ilyen sokan futamot rendezni, én tehát úgy látom, hogy a sport sok szempontból még csak most kezd beindulni.”