Toto Wolff a jelenlegi sikerek ellenére sem dőlhet hátra, mivel a wokingiak folyamatos fejlődése komoly nyomást helyez a csapatra. A két azonos erőforrást használó istálló fejlesztési versenye egyre kiélezettebb, a Mercedes pedig egy eddig láthatatlan fegyverrel készül a montreali hétvégére.
A látszólag sikeres szezonjuk egyetlen komoly sebezhetőségét a rajt pillanatai jelentik, amelyeken most egy aerodinamikai újításoknál is fontosabb szoftveres módosítással próbálnak úrrá lenni.
Az AutoRacer.it információi szerint a kanadai csomag részeként bemutatkozó új program kifejezetten a rajtrácson mutatott gyenge elrugaszkodást hivatott orvosolni. George Russell és Andrea Kimi Antonelli számtalan pozíciót veszített el a piros lámpák kialvásakor a mostani futamokon, így a W17-es modell esetében ez a háttérben futó frissítés kritikus jelentőséggel bírhat a pozíciók megtartásában.
A rajtok körüli nehézségek azonban nem csupán a brackley-iek garázsában okoznak fejfájást, hiszen a technikai szabályok sajátosságai az egész mezőnyt kihívás elé állították. A kisebb turbóval szerelt autók eleve hátrányból indultak a rajtoknál a hosszú egyenesekben jobban teljesítő, nagyobb turbós riválisokkal szemben, ami miatt a szervezők kék lámpás segítséget vezettek be a rajtrácson.
Frederic Vasseur csapatfőnök egyáltalán nem örült ennek a mesterséges beavatkozásnak, amely szerinte igazságtalanul segítette a riválisokat. „A kék lámpák nélkül néhány autó még mindig a rajtrácson állna Kínában” – fakadt ki a Ferrari első embere.
