Újabb ígéretes olasz tehetséget csábított magához a Mercedes, miután a mindössze 11 esztendős Niccolò Perico magabiztos teljesítménnyel hódította meg a viterbói Leopard Circuiten rendezett FIA Karting World Cup OK-N Junior kategóriáját.
A fiatal versenyző a pole-pozíció megszerzése után az összes előfutamot, a Super Heatet és a döntőt is megnyerte. A bravúros hétvége végleg bebiztosította a helyét a brackley-iek utánpótlás-nevelő rendszerében.
A gokartpályák új csillaga
A 2014 decemberében született Perico édesapja révén került kapcsolatba az autósporttal, aki maga is raliversenyzőként tevékenykedett. A kisfiú már 3 évesen magabiztosan terelgette a gokartot, a gyors fejlődés pedig hamar meghozta az első komoly eredményeket.
A 2023-as Trofeo delle Industrie Mini U10-es sikere után 2024-ben az ACI Karting bajnoki címét is megszerezte. A Marca tudósítása alapján a tehetséges pilóta 2025-ben a ROK Cup Superfinal mellett a Champions of the Future Academy Trophy trófeáját is elhódította.
A WSK Super Master Series OK-N Junior öt fordulójából négyet megnyerő olasz tehetségre Toto Wolff is felfigyelt. A Mercedes-csapat első embere látva az egyenletes sikereket úgy döntött, hogy felveszi a fiút a német márka juniorprogramjába.
Kimi Antonelli nyomdokain
Perico számára nem ismeretlen a példaképe által kitaposott út, hiszen Kimi Antonelli karrierjét követve jutott el a brackley-i istálló kötelékébe. A fiatal tehetséget a csapat meghívta az Olasz Nagydíjra is, ahol személyesen találkozhatott a vezetőséggel.
„Csapatként mindig a jövőre összpontosítunk. Az utánpótlási programunkban kevés olyan tehetség szerepel, aki ekkora potenciállal rendelkezik” – mondta Toto Wolff.
„Niccolò közéjük tartozik, a szüleit pedig jól ismerjük. Az édesapja hozzám hasonlóan kissé őrült figura, így kifejezetten jól kijövünk egymással. Mindazonáltal mindig szem előtt kell tartanunk, hogy egy fiatal fiúról van szó. Nem szabad túlságosan nagy nyomást helyeznünk rá, hagynunk kell őt nyugodtan fejlődni” – fogalmazott a Mercedes csapatfőnöke.
