A száguldó cirkuszban aratott történelmi olasz siker után Valentino Rossi nyíltan kifejezte csodálatát Andrea Kimi Antonelli iránt. A kilencszeres motoros világbajnok legenda úgy véli, az olasz pilóta olyan teljesítményt nyújtott, amely a legnagyobbak közé emelheti őt.
Rossi a Sky Sport F1 adásában beszélt arról, mennyire lenyűgözte őt a fiatal versenyző fejlődése. Kiemelte, hogy a Mercedes ugyan rendkívül gyors volt, ám messze nem élvezett akkora dominanciát, mint a korábbi években, így a siker döntő részben a pilóta érdeme.
„Kimi rendkívül sokat jelentett számomra ebben a szezonban, hatalmas élmény volt követni a szereplését. A második évében a csúcsra érni óriási fegyvertény, a tavalyi szezonhoz képest megtett előrelépése pedig egészen lenyűgöző” – nyilatkozta Rossi.
Gokartos évektől a csúcsig
A motoros legenda már egészen korán felfigyelt a tehetségre, ugyanis már a gokartos időkben követte a pályafutását. Antonelli egy Migliaróban futott pályacsúccsal hívta fel magára a figyelmet, a benne rejlő lehetőséget pedig Toto Wolff is azonnal felismerte.
„Mindig is bántott, hogy a gyorsasági motorok terén rengeteg sikeres olasz versenyzőnk volt, míg a Forma–1-ben hosszú ideig hiányoztak az igazán átütő sikerek. Kimi most igazi világsztárrá válik, amit fel kell tudnia dolgoznia, de ha megőrzi a mostani hozzáállását, nem lesz problémája” – fogalmazott a korábbi klasszis.
Fiatalkori önmagára emlékezteti
„Saját magamra emlékeztet abból az időszakból, amikor 20-21 éves voltam, emiatt kifejezetten imádom nézni a versenyzését. Amennyiben megfelelő autót kap a csapataitól, négy, öt vagy akár hat világbajnoki címet is nyerhet, és a sportág történetének egyik legkiemelkedőbb alakjává válhat” – mondta Rossi.
