Lewis Hamilton első sorba vitte a Ferrarit Barcelonában, Charles Leclerc viszont hibával zárta az időmérőt, ami érezhető csalódást hagyott maga után a csapatnál. Frederic Vasseur szerint a kulcs az volt, hogy az istálló a kvalifikáció során folyamatosan tudott gyorsulni, miközben a vasárnapi futamon egészen más tényező kerül majd előtérbe.
A csapatfőnök Leclerc hibájáról beszélve nem kertelt. „Teljesen normális, ha valaki csalódott egy ilyen időmérő után. Charlesban benne volt a lehetőség, hogy az élmezőnyben harcoljon, ez a végeredmény sem neki, sem nekünk nem az volt, amit vártunk. Nagyon keményen nyomta, ahogyan Maranellóban is mindenki rengeteget dolgozott azért, hogy teljesítményt hozzunk Barcelonára. Emiatt frusztrált.”
„Ugyanakkor a hétvége során egyáltalán nem volt gondban. Versenyképes volt minden edzésen, a szabadedzésektől kezdve az időmérőig. A végén egyszerűen egy kicsit túlzásba vitte a kanyar bejáratánál, miközben gyorsabb volt az előző körénél” – fogalmazott Vasseur.
Hamilton egyre magabiztosabb
Miközben Leclerc hibája miatt maradt benne hiányérzet a Ferrariban, Hamilton újabb erős hétvégét rakott össze. A brit a pálya állapotát és az SF-26 frissítéseit is jól használta, így az idei szezonban először igazán közel került a pole pozícióhoz.
„Szerintem folyamatosan fejlődik, együtt az autóval és a csapattal. A legutóbbi hétvége volt az eddigi legjobb eredménye, ide pedig nagy önbizalommal érkezett. Tudta, hogy hozunk fejlesztéseket, és etapról etapra gyorsult, pedig az első szabadedzésen nem is vezetett. Az elmúlt három-négy hétvégén érezhető, hogy sokkal komfortosabban mozog, és amikor egy versenyző magabiztos, az eredmények is jönnek” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.
Vasseur kiemelte, az időmérő legfontosabb momentuma a Q2 és Q3 közötti előrelépés volt. „A Q2-ben négy-öt autó volt két tizeden belül. Ilyen körülmények között lehetetlen jósolni. Folyamatosan javulnod kell, és ma sikerült nagyot lépnünk Q1-től Q3-ig. Máskor ez nem ment, most viszont ez volt az egyik kulcsa az időmérőnknek.” - idézi az AutoRacer.
A hőség mindent felülírhat
A versenyen egészen más kihívás vár a mezőnyre. A barcelonai aszfalt hőmérséklete az előrejelzések szerint 50 fok fölé emelkedhet, ami a gumikezelést teszi döntő tényezővé.
„Tegnap jó volt a versenytempónk, de nehéz futamra számítok. Ötven fok feletti aszfalt várható, és minden a gumik kezelésén múlik majd. Láttuk, hogy nálunk is magas volt a kopás, de a többieknél is. Ma az időmérőn egy-két tized döntött, viszont két kör között a degradáció teljesen megváltoztathatja az erőviszonyokat. Az lesz a különbség, ki tudja tovább életben tartani az abroncsokat.”
A számok is azt mutatják, hogy a Ferrari közelebb került az élhez. „Nem tudom, hogy ez volt-e a szezon legjobb Ferrarija, de az biztos, hogy most volt a legkisebb a különbségünk a Mercedeshez képest időmérőn. Kívülről nézve talán így tűnik.”
Vasseur ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az első sorból mindig a győzelem a cél. „Ha az első sorból rajtolsz, a győzelemre kell gondolnod. Tudjuk, hogy a riválisok is fejlesztenek, és még messze a szezon vége. Meg kell tartanunk ezt a lendületet, tovább kell javulnunk, és a lehető legtöbbet kell kihoznunk abból, amink van.”
A Ferrari az ADUO bevezetésére vár, hogy a motoron is módosíthasson, ám a csapatfőnök szerint nem szabad kizárólag a hajtásláncra fókuszálni. „Fejlődnünk kell az autón és a motoron is, amikor az ADUO-val dolgozhatunk. Hosszú még az út, de jó irányba haladunk” – zárta gondolatait Vasseur.

