A háromszoros világbajnok Max Verstappen szerint a Red Bull jelentős lemaradásban van a McLarenhez képest, ami veszélyezteti idei esélyeiket.

A miami hétvége újabb csalódást hozott a Red Bull címvédő versenyzőjének, Max Verstappennek, aki hiába indult az első rajtkockából, végül még a dobogóról is lemaradt. A holland pilóta, aki az idei szezonban eddig mindössze egyszer tudott győzedelmeskedni, a futam után kendőzetlenül beszélt csapata jelenlegi helyzetéről és az idei világbajnoki esélyeikről.

A Miami Nagydíjon a McLaren versenyzői meggyőző teljesítményt nyújtottak, különösen a meleg és száraz körülmények között. Bár az időjárás-előrejelzések szerint esőre lehetett számítani, ami akár kedvezhetett volna Verstappennek, végül száraz maradt a pálya.

A verseny során a holland pilótának több körön keresztül kellett védekeznie Oscar Piastri és Lando Norris ellen, ám végül mindkét McLaren versenyző könnyedén megelőzte.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy szerencsétlen időzítésű virtuális biztonsági autós szakasz és George Russell remek boxkiállása miatt még a dobogóról is lecsúszott.

„Nem ez bosszant igazán. Nyerni jöttem ide, de mérföldekre vagyunk ettől. Ilyen helyzetben számomra mindegy, hogy harmadik vagy negyedik leszek" – mondta a De Telegraafnak a háromszoros világbajnok.

A McLaren gumikezelési előnye jelentős aggodalmat okoz a Red Bull táborában.

„Az ilyen típusú pályákon a McLarennek hatalmas előnye van, elég csak megnézni, hogyan bánnak a gumikkal. Ez teljesen egyértelmű" – nyilatkozta Verstappen, aki hozzátette, az időmérőn tapasztalt tempó sajnos nem tükröződik a versenyen.

„A futamon nem kell folyamatosan a határon autózni, és ha hűvösebben tudod tartani a gumikat, mint a McLaren, akkor több tapadásod van. Ilyen egyszerű. Ha tudnánk, hogyan csinálják, azonnal átvennénk a módszerüket, de ez nem ilyen egyszerű."

A csapat már dolgozik az autó fejlesztésén, azonban Verstappen szerint a lemaradás behozása nem lesz egyszerű feladat. „Itt semmi esélyem sem volt. Reméljük, a közelgő fejlesztések jobb egyensúlyt hoznak az autóba, de továbbra is küzdeni fogunk a túlmelegedő gumikkal. Ha megnézzük a McLaren előnyét, reálisan nézve nem sok esélyünk van a győzelemre."

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL