Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 06. 28. 21:07
Max Verstappen szerint egy agresszívebb taktikával akár a győzelmet is megszerezhették volna az Osztrák Nagydíjon.

Elszalasztott győzelem miatt bosszankodhat Max Verstappen, aki szerint merészebb taktikával akár meg is nyerhette volna az Osztrák Nagydíjat. A holland versenyző végül a második helyen ért célba, miután a hajrában nem tudta levadászni a futamgyőztes George Russellt.

Az ötödik helyről rajtoló pilóta már az első körben komoly csatározásokba keveredett, majd a negyedik pozícióba felkapaszkodva Lewis Hamiltonnal találta szembe magát. A két rivális rendkívül kemény, a határokat feszegető párbajt vívott egymással, amelyből végül Verstappen jött ki győztesen. Ezt követően indult meg az élen haladó Russell után, miközben hátrafelé is figyelnie kellett, hiszen a Mercedes versenyzője, Andrea Kimi Antonelli is folyamatosan nyomás alatt tartotta.

A hajrában George Russell nyitotta meg a kerékcserék sorát, a Red Bull Racing viszont úgy döntött, hogy kint tartja a pályán Verstappent. A négyszeres világbajnok utólag már megbánta, hogy nem reagáltak korábban a rivális lépésére.

„Alapvetően elégedett vagyok, ám az egész futamon fékproblémákkal küzdöttem, a táv felétől pedig az autó hátuljával is akadtak gondok. Egy ponton túl az autó hátulja már egyáltalán nem rugózott, ez pedig rengeteg időbe került. Nem éreztem jónak az autót, elvesztettem a tapadást, ráadásul az autó nagyon pattogott, így a kerékvetőket sem tudtam rendesen használni” – értékelte a helyzetet Verstappen.

Az utolsó körökben Antonelli is felzárkózott rá, de a holland pilóta szerint a helyzetet végig az ellenőrzése alatt tartotta, mivel a hátsó abroncsai addigra teljesen elhasználódtak, így a második hely jelentette a maximumot.

„A legutolsó kiállás előtt nagyon közel voltunk egymáshoz. Próbáltunk tovább kint maradni, de már nem volt jó érzésem a hátsó tengellyel, a gumik pedig egyszerűen elfogytak. Azt gondolom, hogy agresszívebb taktikát kellett volna választanunk, hogy a kerékcserével az ellenfelünk elé kerüljünk, de utólag persze könnyű okosnak lenni” – vélekedett a holland pilóta, aki arra a kérdésre, hogy összejöhetett-e volna a győzelem, sokatmondóan csak annyit felelt, hogy ki tudja.

Hozzászólok