Motorsport.hu|2025. 12. 25. 18:23
Max Verstappen elmondta, hogy ha csapatfőnökként rajta múlna, akkor ő mindig kijelölne egy első számú versenyzőt, és elmagyarázta azt is, miért volt számára segítség, hogy egyedül kellett harcolnia a két McLarennel szemben.

2025-ben a Red Bull újabb próbát tett, hogy megoldja a második autót érintő problémákat, de két gyenge hétvége után Liam Lawsont máris Juki Cunoda váltotta. A japán azonban szintén küszködött a stabilitás megtalálásával, legyen szó a teljesítményéről vagy az eredményekről, aminek az lett az eredménye, hogy az idény végén neki is távoznia kellett.

Az ő helyére most Isack Hadjar léphet, akire szintén nehéz feladat vár majd. A csapattársak küszködése viszont azt jelentette, hogy Verstappen egyedül volt kénytelen szembeszállni Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, miközben az idény második felében lehetetlen helyzetből próbált visszajönni a bajnoki küzdelembe.

Míg Cunoda azonban nem jelentett tényezőt az élmezőnyben, és így nem tudott extra stratégiai segítséget nyújtani az istállónak, addig Verstappen úgy véli, hogy a magányos harcos szerepe valamilyen formában mégis segített neki.

„Amikor egyedül vagy, akkor támadó üzemmódba kapcsolhatsz és sokkal agresszívebb lehetsz. Én mindig ezt preferálom. Ha viszont a két autó egyenlőbb szinten van, akkor sok sikert kívánok nekik [a McLareneknek], mert saját magatok között tudjátok ezt lejátszani” – nyilatkozta a Viaplaynek a négyszeres bajnok.

Verstappen azt is kiemelte, hogy Norris és Piastri sok pontot rabolt egymástól a bajnoki harcban, és a McLaren egyenlő bánásmódja stratégiai fronton is bonyolította a csapat életét. Ezért is van az, hogy ha ő F1-es csapatvezető lenne, akkor mindig kijelölne egy világos első számú versenyzőt.

„Ha én csapatfőnök lennék, mindig választanék egy első és egy második számút. Persze egy olyan második számút, aki elég pontot szerez ahhoz, hogy harcolni lehessen a konstruktőri címért. Egyértelműen meghatároznám viszont, hogy ki az első és második számú. Mivel a McLarennél két első számú volt, így bizonyos dolgokat veszni hagytak a taktika terén. Világos tehát, hogy mi ebből is profitáltunk.”

Élő közvetítés