A holland pilóta a futam után elmondta, hogy bár számított a gumiabroncsok jobb tapadására, a kocsi egyensúlya változatlan maradt. „A verseny első fele meglehetősen nehéz volt, de később a köridők biztatóbbak voltak számunkra, és néhány előzés miatt szórakoztatóbbá vált a vezetés" – nyilatkozta Verstappen a Sky Sportsnak.
A jobb köridők ellenére sem tudott harcba szállni a dobogós helyezésekért. „A saját tempónkban haladtunk. A sprinten megpróbáltam lépést tartani az élmezőnnyel, de elhasználódtak a gumijaim, ezért a saját ritmusomban mentem tovább" – magyarázta a világbajnok.
Verstappen rekordot jelentő 1029 napon keresztül volt állt a világbajnoki pontverseny élén, de ez a szezon kezdete előtt véget ért, és most már csak egy pont választja el attól, hogy elveszítse második helyét a bajnoki rangsorban.
„Ez nem az, ahogyan versenyezni szeretnénk. Lépést akarok tartani és ott akarok maradni az élmezőnyben. Sok mindent kell elemeznünk, de legalább a második etap sokkal pozitívabb és biztatóbb volt számunkra" – mondta a versenyző.
Amikor arról kérdezték, hogy a Red Bull Racing fejlesztéseiről van-e szó, így felelt: „Egyszerű ezt mondani, amikor nem igazán tudod, hol vagy hogyan találd meg a megoldást. Legalább az utolsó rész tisztább képet ad, de átnézzük az összes adatot, és van 10 napunk. Remélhetőleg kicsit többet tanulhatunk, és versenyképesebbek lehetünk 10 nap múlva."
A pletykákra reagálva, miszerint elhagyhatja a csapatot, ha a Red Bull nem tud győztes autót biztosítani, Verstappen nyugodtan válaszolt:
„Folyton ezt hallom, de számomra semmi sem változik. Valójában nagyon nyugodt vagyok, pozitív a hozzáállásom és élvezem az életet. Minden alkalommal, amikor beülök az autóba, csak a legjobbamat próbálom nyújtani, és nem gondolok semmi másra. Jól érzem magam az életben általában, akár az autóban, akár azon kívül, és ez az, ami a leginkább számít."