A 2025-ös világbajnoki cím sorsa csak az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon dől el, ahol három versenyző – Max Verstappen, Oscar Piastri és Lando Norris – is még eséllyel pályázik az elsőségre. Bár előzetesen minden forgatókönyv nyitott, önmagában már az is rendkívüli, hogy az utolsó futamra hármas esélyesekkel érkezett meg a mezőny.
A nyári szünet előtt Verstappennek még szinte semmi esélye nem volt, miközben Piastri kényelmes előnnyel tartotta maga mögött csapattársát, Norrist is. Azóta azonban nagyot fordult a világ: a három pilóta mostanra szinte azonos pontszámmal áll, így a szezonzárón már egyértelműen „mindent vagy semmit” helyzet alakult ki.
A három esélyes közül azonban az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm szerint egyikük különösen kiemelkedett az elmúlt időszakban. A Formule1.nl-nek adott interjújában külön is méltatta Verstappen idényhajráját.
„A mentális ereje egyszerűen páratlan. Max elképesztő fókuszáltsággal van jelen minden egyes hétvégén. A Forma–1-ben elengedhetetlen, hogy képes legyél uralni az érzelmeidet, különben hibák csúsznak be – neki ez tökéletesen megy” – nyilatkozta, majd hozzátette, hogy az ilyen szintű összeszedettség ritkaságszámba megy még a sportág élvonalában is.
Bin Szulajm ugyanakkor nem irigyli a döntőbe jutott triót. Mint mondta, rendkívüli pszichés nyomás nehezedik rájuk, amit kívülről nem is lehet igazán átérezni. „Nem cserélnék velük. A feszültség óriási lehet, és ki tudja, mennyit aludtak az éjszaka! Ugyanez igaz a csapatfőnökökre, a mérnökökre és mindenki másra is, aki közvetlenül részt vesz ebben a csatában.”
Az FIA elnöke ugyanakkor, tisztségéből adódóan, nem árulta el, személy szerint kinek drukkol a szezonzáró előtt. „Az egész világ figyel, a nyomás pedig felfoghatatlan. De épp ez az, amitől a Forma–1 ennyire különleges. Bízom benne, hogy a legjobb nyer. Hogy szerintem ki az? Azt sosem mondanám el – az FIA elnökeként nem foglalhatok állást.”
