|2025. 09. 27. 14:22
Max Verstappen és csapattársa, Chris Lulham nyerte az NLS négyórás futamát a legendás Nürburgring-Nordschleifén, miután a páros tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott a GT3-as Ferrarival.

Bár ezen a hétvégén nincsen Forma–1-es futam, szinte mégis minden Verstappenről szólt, hiszen a négyszeres F1-es bajnok a korábbi tesztek és a licenc megszerzése után most élesben is rajthoz állt az NLS (Nürburgring Langstrecken-Serie) Barbarossa-díj nevű versenyén, amely a bajnokság idei szezonjának kilencedik futama volt.

És ha már ott volt, akkor meg is nyerte azt Lulhammel az oldalán. Bár az időmérő edzésen a kissé nedves körülmények között „csak” a harmadik helyet tudta megszerezni az Emil Frey Racing által felkészített Ferrari 296 GT3-mal, de amikor eljött a futam rajtja, már nem volt kérdés, ki a leggyorsabb.

A versenyt Verstappen kezdte a 31-es számú autóban, és amikor a repülőrajtnál a mezőny megkapta a zöld jelzést, a holland lényegében kilőtt, mint egy rakéta, és rögtön megpróbálta átvenni a vezetést. Az 1-es kanyar féktávján pedig sikerült is neki a manőver, miután a tőle megszokott határozott és kemény stílusban a külső íven előzte meg ellenfelét.

Verstappen ugyan újoncnak számít a GT3-as versenyzésben, de jól látszott rajta, hogy a rengeteg szimulátoros gyakorlás és a korábbi valódi tesztek milyen sokat segítettek neki, hiszen miután átvette az első helyet, azonnal elkezdte növelni az előnyét. Bár az első egy-két körben még nem tudott komolyabban elhúzni az őt üldözők elől, de idővel egyre nagyobbra nőtt a fórja.

A verseny egy pontján már 1 perc 10 másodperces előnnyel is rendelkezett, és lényegében hibamentesen teljesítette a saját etapját. Bő két óra versenyzés után aztán átadta a volánt csapattársának, akinek innentől lényegében csak az volt a dolga, hogy nem vétsen komoly hibát és behozza az autót az első helyre.

Lulham pedig ezt meg is tette, bár az előnye azért jelentősen csökkent az őt üldöző Fordokkal szemben. Mindez azonban lényegében nem számított, hiszen a célban így is sikerült majdnem 25 másodpercet megőriznie belőle, ami azt jelentette, hogy ő és Verstappen megnyerték a négyórás viadalt.

Az F1-es sztár tehát valóban jött, látott és győzött a Nordschleifén, a teljesítménye pedig magáért beszél. Ezek után nehéz elképzelni, hogy jövőre ne induljon el a 24 órás versenyen, amely szerencséjére nem ütközik majd a királykategória programjával.

Hozzászólok
(6)