Max Verstappen McLarenhez történő esetleges átigazolása komoly áldozatokkal járna Ralf Schumacher szerint. A német expilóta úgy véli, a holland versenyző elveszítené azt a kiváltságos helyzetet, amelyet jelenleg élvez a Red Bullnál.
A pilóta környezetéből állítólag már felvették a kapcsolatot a McLaren vezetésével. Ráadásul az egyeztetéseket a hírek szerint nem a wokingiak, hanem Verstappen oldala kezdeményezte.
Ralf Schumacher a Backstage Boxengasse podcastben fejtette ki a véleményét a pletykákról. Meglátása szerint a McLarennél Verstappen már nem számíthatna arra az abszolút első számú státuszra, amely köré a Red Bullt felépítették.
"A McLaren valószínűleg érdeklődne iránta, de ott már nem ő lenne az első számú pilóta, mint a Red Bullnál, ahol az egész csapatot köré építették fel. Emellett gyári versenyző sem lenne többé."
"Nem vagyok biztos benne, hogy ez a legoptimálisabb helyzet. Bár a Mercedes mindenkit ugyanolyan technikával lát el, a tesztmotorokat vagy a legújabb fejlesztési lépcsőket a gyári csapat mégis korábban kaphatja meg, ezt pedig nem feltétlenül tartom előnyösnek" – fejtette ki Schumacher.
Jobb, ha marad a helyén
A GP Blog szerint a német szakértő arra is figyelmeztette Verstappent, hogy ne becsülje le a Red Bull helyzetét, főleg akkor, ha a csapat jelenlegi fejlesztési iránya sikeresnek bizonyul. Úgy véli, a döntésnél az emberi tényezőnek is komoly szerepet kell játszania, hiszen a bikások emelték ki őt a mezőnyből.
"Nem szabad alábecsülni a Red Bullt. Sok minden történt, rengeteg a diskurzus, jelenleg valószínűleg azon a vonalon mozognak a dolgok, hogy ha beválik a fejlesztés, akkor marad. Egyszer azonban ez a szakasz is véget ér."
"Az emberi tényezőt nem szabad lebecsülni, elvégre a Red Bull tette őt azzá, ami ma. Helmut Marko fedezte fel, a Red Bull pedig rengeteg pénzt fektetett bele, így mindenképpen van miért hálásnak lennie."
"Hol kereshetne még ennyi pénzt? Talán a McLarennél. Ám hol építenek köré egy egész csapatot? Kizárólag a Red Bullnál, úgyhogy óvatos lennék a helyében" – fogalmazott a korábbi versenyző.
Zak Brown nem zárja be teljesen a kaput
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szintén megszólalt a pletykák kapcsán. Bár hangsúlyozta elkötelezettségüket a jelenlegi párosuk mellett, rendkívüli körülmények esetén nem zárta ki teljesen a váltás lehetőségét. Lando Norris és Oscar Piastri is hosszú távú szerződéssel rendelkezik, de egy Verstappen kaliberű versenyző megszerzése minden istállót foglalkoztatna.
"Nagyon meglepődnék, ha Lando vagy Oscar máshová igazolna, mivel rendkívül boldogok nálunk. Természetesen élő szerződésük van, ám ettől függetlenül is elégedettek vagyunk velük, és ők is jól érzik magukat nálunk."
"Ha valamilyen furcsa okból kifolyólag valaki megcsúszna egy banánhéjon a fürdőkádból kiszállva, akkor természetesen Max opciót jelentene, hiszen mégiscsak egy négyszeres világbajnokról beszélünk" – mondta a McLaren vezérigazgatója.
