A volt F1-es versenyző szerint Verstappen már első nürburgringi versenyén is győzelmi esélyes lehet.

Max Verstappen ezen a hétvégén mutatkozik be versenyzőként a legendás Nordschleifén. A 2025-ös Forma–1-es idény Olasz és Azeri Nagydíja között a regnáló világbajnok az Eifel-hegységbe utazik, hogy egy Porsche Cayman GT4 volánja mögött álljon rajthoz a Nürburgringi Hosszútávú Sorozat egyik futamán.

Ralf Schumacher egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a Red Bull engedélyezte a részvételét, hiszen ellenkező esetben csak problémákat kreáltak volna.

„Úgy gondolom, ha megtiltották volna neki, az könnyen oda vezethetett volna, hogy elveszíti az érdeklődését a jelenlegi helyzete iránt, vagy akár morcossá válik” – fogalmazott a korábbi F1-es pilóta a Motorsport-Total.com-nak adott exkluzív interjúban.

“Egyébként érdekesnek találom, hogy már családos emberként is ennyire élvezi ezt, és láthatóan óriási örömét leli a versenyzésben. De persze a Nordschleife nem veszélytelen” – tette hozzá.

Éppen ezért Verstappen nem ülhet közvetlenül abba a Ferrari 296 GT3-ba, amellyel idén májusban már tesztelt és nem hivatalos pályarekordot állított fel, hanem előbb teljesítenie kell a futamot egy visszafojtott Porsche Cayman volánja mögött ülve.

A különleges „Nordschleife-licenc” körüli vitát Schumacher kínosnak tartja.

„Én azonnal megadtam volna neki, vagy csak egyszerűen tartottam volna egy eligazítást a pálya sajátosságairól, és ezzel le is lehetett volna zárni az ügyet. A világ legjobb pilótája biztosan megbirkózik a feladattal, ha másoknak is sikerül.”

„Szégyen, hogy ahelyett, hogy örülnének annak, hogy Max újra ekkora figyelmet irányít a Nordschleifére és az ottani versenyzők teljesítményére, azon vitáznak, megkapja-e a rajtengedélyt, mielőtt egyáltalán elindulhatna.”

A volt versenyző ugyanakkor tisztában van a pálya kockázataival is. „Nekem nem lenne bátorságom rajthoz állni ott. Elég csak a bukóterek hiányára, a különböző kategóriák közötti eltérésekre vagy az éjszakai, rossz látási körülményekre gondolni. Le a kalappal azok előtt, akik ezt vállalják”, mondta.

Schumacher szerint Verstappen a tiszta teljesítménye alapján azonnal a győzelemért küzdhet.

„A képességei és a puszta tempója alapján nem kérdés, hogy rögtön az élmezőnyben lehet. Tapasztalata révén pontosan érzi az autó határait és tudja, hogyan kell vigyázni rá. Ezért ebből a szempontból biztosan esélyes” – fogalmazott.