Max Verstappen támogatásáról biztosította Sebastian Vettel lehetséges visszatérését a Red Bull Racing Forma-1-es csapatához, ahol a négyszeres világbajnok nem versenyzőként, hanem más szerepkörben kapcsolódna be a munkába.
Vettelnek komoly múltja van a Red Bull istállónál, hiszen 2010 és 2013 között sorozatban négy világbajnoki címet szerzett az energiaitalosok színeiben. A német pilóta a 2022-es szezon végén vonult vissza az aktív versenyzéstől, azonban nemrégiben megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatott Helmut Markóval, a Red Bull tanácsadójával egy lehetséges visszatérésről a Milton Keynes-i székhelyű alakulathoz.
Bár a konkrét pozíció egyelőre nem ismert, az F1-szurkolók körében felmerült, hogy Vettel ideális utódja lehetne a Red Bull utánpótlásprogramját vezető Markónak. Verstappen lelkesen nyilatkozott volt riválisa potenciális visszatéréséről.
„Ez több mint normális, hogy valakinek, aki ennyi mindent elért a Red Bullnál, akit a Red Bull nevelt, bizonyos értelemben mindig van egy szabad hely. Azt hiszem, Seb egyébként is mindig nagyon jó kapcsolatot ápolt Helmuttal, még akkor is, amikor elment. Szóval, nem tudtam, hogy tárgyaltak, de biztos vagyok benne, hogy Sebnek mindig van itt helye, bármilyen formában" – nyilatkozta a háromszoros világbajnok holland.
Vettel visszavonulása óta nagyrészt távol tartotta magát a Forma-1-től, és igen kevés nagydíjra látogatott el azóta, hogy szögre akasztotta a sisakját. Az idei év elején Marko „ideális utódjának" nevezte a négyszeres világbajnokot a Red Bullnál betöltött szerepére vonatkozóan.
