Motorsport.hu|2025. 12. 03. 13:27
Max Verstappen kételkedik abban, hogy tempóból legyőzhetik a McLarent a most hétvégi bajnoki döntőben, így inkább arra alapoz, hogy okos taktikával többre mehetnek.

12 pont. Ekkora hátrányt kéne ledolgoznia Verstappennek Lando Norrisszal szemben, ha ismét világbajnok szeretne lenni a Forma–1-ben. Hogy ez mennyire reális, azt ezen a ponton nehéz megmondani, hiszen amikor a holland 104 pontos lemaradásban volt, akkor senki sem gondolta, hogy ebből még szoros bajnoki küzdelem lehet.

Abu-Dzabi előtt azonban mégis ez a helyzet, így kíváncsian várhatjuk, miként alakul az idény mindent eldöntő hétvégéje. Verstappen előzetesen arra számít, hogy a Yas Marina-pálya inkább a McLarennek fog kedvezni, és ezért lesz nehezebb dolguk.

„Remélem, jól kezdjük majd a hétvégét. Az sokat segítene. Nyers tempó alapján szerintem nehéz lesz.” Verstappent Katarban a McLaren taktikai hibája hozta igazán helyzetbe, és saját elmondása szerint Abu-Dzabiban is valami hasonlóra lesz szüksége. „Ez a futam is megmutatta, hogy nem mindig magától értetődő egy nagydíj. Sok minden előfordulhat. Egy kicsikét tehát most erre is támaszkodnom kell.”

„Reálisan kell szemlélned a dolgokat. A nyers tempót tekintve nem vagyunk azonos szinten. Amennyiben viszont a stratégia is bejön a képbe, és helyes döntéseket kell hozni a megfelelő időben, akkor talán lesz majd esélyünk.”

Verstappen óriási hátrányból hozta vissza magát lőtávolba, és emiatt, valamint a korábbi tapasztalatai miatt most „sokkal nyugodtabbnak” érzi magát. „Tudom, hogy 12 pont lemaradásban vagyok, de kizárólag pozitív energiákkal megyek ennek neki. Mindent meg fogok próbálni, de ha mégsem nyerem meg, akkor is tudom, hogy elképesztő szezonom volt. Emiatt tehát nem igazán számít. Ez nagyrészt leveszi a nyomást. Csak azért megyek ki, hogy jól érezzem magam.”

„Tudom, hogy amikor az autóban ülök, mindig megpróbálom maximalizálni a lehetőségeimet, és Abu-Dzabiban is ugyanezt fogom tenni. Emellett viszont azt is tudom, hogy külső tényezőkre is szükségünk lesz. A mostanihoz (Katar) hasonló futamok azonban megmutatják, hogy amikor unalmas és egyértelmű versenyt vársz, akkor pont nem úgy történik. Remélem tehát, hogy Abu-Dzabi hasonló lesz” – zárta gondolatát Verstappen.

Élő közvetítés