|2026. 04. 10. 11:52
Egyáltalán nem érte váratlanul a Verstappen családot Gianpiero Lambiase távozása, sőt, ők maguk támogatták a mérnököt a döntésben.

A Forma–1 világát alaposan felkavarta a hír, miszerint Max Verstappen legendás versenymérnöke elhagyja a Red Bull kötelékét, és a rivális McLarenhez igazol. A holland pilóta környezetében azonban egyáltalán nem okozott meglepetést Gianpiero Lambiase döntése, hiszen már jó előre beavatták őket a tervekbe.

A négyszeres világbajnok édesapja, a korábban szintén a királykategóriában versenyző Jos Verstappen a RaceXpress kérdésére árulta el a meglepő kulisszatitkokat. A tréner és a pilóta közötti szoros kapcsolat ellenére a család semmilyen haragot nem táplál, sokkal inkább a szakember karrierjének előrelépését tartják szem előtt, ugyanis a döntés már jóval a hivatalos bejelentés előtt megszületett az érintettek között.

„Tudtunk már erről egy ideje, és azzal is tisztában voltunk, hogy mikor fog bekövetkezni” – nyilatkozta, majd hozzátette, még jó másfél-két évnyi közös munka vár rájuk, hiszen ez egy hatalmas lehetőség számára, amit teljes mértékben megértenek.

Nincs harag, csak támogatás

A mérnök wokingi szerződése egyértelmű szintlépés, ráadásul a Verstappen tábor nem gördített akadályt a váltás elé, sőt, aktívan bátorították is a szakembert a visszautasíthatatlan ajánlat elfogadására. A Milton Keynes-i alakulatra viszont most komoly feladat vár a háttérben, miközben az aktuális szezon kihívásaira is fókuszálniuk kell.

„Azt is elmondtuk neki, hogy fogadja el ezt az ajánlatot, és két kézzel ragadja meg az esélyt” – fogalmazott, miközben megjegyezte, a Red Bull dolga lesz megtalálni az utódját, így kíváncsian várják, hogyan alakulnak a dolgok a jövőben.

Hozzászólok