-crop-1200x800_640x427.jpg)
A ’92-es Forma–1-es idény a Williams és Nigel Mansell dominanciájáról szólt, miután a grove-i alakulat a Renault erőforrásának és az aktív felfüggesztésnek köszönhetően etalonná vált a mezőnyben. A McLaren mellől eközben kiszállt a korábbi sikerpáros egyik fele, vagyis a Honda, és emiatt megszűnt a valódi gyári támogatásuk, így a Fordtól kellett erőforrásokat vásárolniuk.
Világos volt azonban, hogy ez a kombináció már közel sem annyira erős, mint a hondás, így jött egy történés, amely komoly hullámokat kavart az F1-es paddockban. Egy decemberi napon ugyanis a Phoenix közelében lévő Firebird Racewayen Senna beült a Penske PC21 IndyCar volánja mögé, mindezt távol az F1 kameráitól és politikájától.
A tesztet a közeli barátja és honfitársa, Emerson Fittipaldi segített neki elintézni, aki a Forma–1-es karrierje után sikeresen tudott megújulni a tengerentúli szériában. Ez azonban nem egy szimpla kísérlet volt Senna részéről, hanem egyfajta fenyegetés és kérdésfeltevés is. Vajon képes lehet dominálni egy teljesen másik szériában? Egy olyanban, ahol nincsenek elektronikai segédeszközök és bonyolult politikai játszmák?
A válasz azonban elég hamar kiderült. A Chevrolet-motoros PC21 nagyon távol állt a Senna által az F1-ben használt McLarentől. Nehezebb és fizikálisabb volt, és szinte egyáltalán nem voltak benne a versenyzőt segítő eszközök, legyen szó a kipörgésgátlóról vagy az aktív felfüggesztésről.
A brazilok legendája eleinte óvatosan közelítette meg a tesztet, hiszen mégis csak egy új autóval volt dolga. Néhány kör elteltével azonban már versenyképes tempót kezdett autózni. Rövidesen pedig jött a csattanó is: Senna fél másodperccel volt gyorsabb, mint Fittipaldi mércét jelentő körideje, mindezt úgy, hogy korábban még sosem vezetett IndyCar-autót.
Nigel Beresford, a Penske akkori vezető mérnöke tisztán emlékszik a pillanatra. „Visszajött a bokszba és azt mondta: »Nagyon szépen köszönöm, megtudtam, amit akartam.« Majd kiszállt az autóból és ennyi volt.” Roger Penske csapattulajdonos később megerősítette, hogy a tesztnek elég egyértelmű jelzése volt, de nemcsak az IndyCarra, hanem az F1-re nézve is.
Ugyan az istálló tárt karokkal fogadta volna Sennát, a Penske a nagyobb képpel is tisztában volt. „Ha Senna elérhető lett volna, kitaláltunk volna valamit. Én azonban úgy vélem, igazából arra használt minket, hogy reakciót váltson ki a McLarenből, és ezáltal sikerüljön kiharcolnia magának a vágyott szerződést” – mondta Penske.
És végül igaza is lett. A teszt híre persze hamar eljutott a McLarenhez, akik számára ez egy világos figyelmeztető lövés volt. A sztárpilótájuk másfelé kezdett nézelődni, és most kiderült, hogy van egy valós alternatívája. Senna flörtjét az amerikai sorozattal azonban nem az unalom, hanem a frusztráció szülte.
A McLaren a gyári támogatás elvesztése után már nem volt ugyanolyan helyzetben, így felmerült benne a kérdés, hogy vajon lehet-e még esélye bajnokságot nyerni. Abban az időszakban pedig nagyon is benne volt a pakliban, hogy esetleg átnyargal a tengerentúlra, hiszen a sorozat az egyik aranykorát élte, és maga Mansell is arra készült, hogy kategóriát vált.
Elég csak elképzelni, mi lett volna, ha Mansell és Senna az IndyCarban is összecsap egymással és az ottani sztárokkal. A Penske érdeklődése valós volt, és a háromszoros bajnokot az Indy 500-on is láthattuk volna. Senna szíve ugyanakkor még mindig az F1 felé húzott.
A phoenixi teszt pedig elérte célját, hiszen nyomást gyakorolt vele a McLarenre, akik azzal reagáltak, hogy 1993-ra szorosabbra fűzték az együttműködést a Forddal, és megadták neki a vágyott szerződést és fizetést.
Senna abban az idényben is kiválóan teljesített, több nagyszerű futamgyőzelmet is aratott, de a Williams és a nagy rivális Alain Prost ellen végül így sem volt esélye. Az utána lévő dolgokat pedig már ismerjük. Senna soha többet nem vezetett amerikai együléses masinát, de a tesztje megmutatta, hogy mi lehetett volna, ha…