A Sauber főnöke szerint példaértékű volt a McLaren kommunikációja Monzában.

A monzai futamon történtek továbbra is beszédtéma maradt a paddockban, ahol a McLaren vezetősége arra utasította Oscar Piastrít, hogy engedje el csapattársát az utolsó körökben. Jonathan Wheatley, a Sauber csapatfőnöke elismeréssel nyilatkozott arról, ahogyan a wokingiak kezelték ezt a kényes helyzetet.

Az ausztrál pilóta három értékes pontot veszített a bajnoki tabellán azzal, hogy végrehajtotta a csapat kérését, pedig nem ő tehetett arról, hogy Lando Norris kerékcseréje rosszul sikerült. A döntés következtében a köztük lévő különbség 37 helyett mindössze 31 pontra csökkent a brit javára.

Andrea Stella, a McLaren első embere szerint nemcsak a méltányosság vezérelte őket, hanem az is fontos szempont volt, hogy következetesek maradjanak saját elveikhez: „A kerékcserénél történtek kezelése túlmutat az egyszerű sportszerűségen, összhangban kell lennie azzal, ahogyan mi csapatként működünk."

A Sauber vezetőjének értékelése

Wheatley úgy véli, a papaja színű alakulat profin oldotta meg a helyzetet: „Természetesen nem ismerem a belső részleteket, mivel nem vagyok tagja annak a csapatnak, azonban egyértelmű volt számomra, hogy előzetesen megbeszélték, miként járnak majd el hasonló szituációkban. Feltételezem, megállapodtak abban, hogy amennyiben a csapat hibázik, akkor helyet cserélnek a pilóták. Nem lepett meg a döntés, mivel a rádióbeszélgetésekből sem érződött feszültség vagy vita."

A csapatfőnök kiemelte, hogy a McLaren sokat fejlődött abban, hogyan menedzseli két versenyzőjét, akik egyaránt harcban állnak a világbajnoki címért: „Láthatóan levonták a tanulságokat a tavalyi eseményekből. Lenyűgöz, ahogyan idén kezelik a két pilótájukat. Meggyőződésem, hogy felkészültek erre a helyzetre. A futam alatt sem vitatkoztak egymással, egyértelműen látszott, hogy mindent előre tisztáztak."

Szólj hozzá a cikkhez a lenti hozzászólás-fülnél!