A Mercedes számára kifejezetten simán indult a 2026-os esztendő, amely a Forma–1 történetének egyik legnagyobb szabályváltoztatási korszakát hozta el. A barcelonai shakedownon szerzett tapasztalatok alapján Toto Wolff csapatfőnök bizakodó, ugyanakkor a W17-es hivatalos bemutatóján igyekezett hűteni a kedélyeket, hiszen a valódi erőviszonyok még mindig homályosak.
A múlt heti első barcelonai körözés során a brackley-i gárda a megbízhatóan teljesítő csapatok közé tartozott. George Russell és csapattársa, a második szezonjára készülő Kimi Antonelli szorgalmasan gyűjtötték a kilométereket az új konstrukcióval. A hétfői hivatalos csapatbemutatón Wolff visszatekintett a tesztre, és értékelte a látottakat, különös tekintettel a technikai elemek működésére.
A csapatvezető elmondta, hogy az első benyomásai pozitívak voltak, különösen a technikai csomag integrációját illetően.
"Nagyon boldog vagyok azzal, ahogyan a dolgok alakultak számunkra, értem ezalatt az erőforrás, az energia-visszanyerő rendszerek és a karosszéria összhangját" – kezdte értékelését Wolff a sajtó képviselőinek, majd rögtön árnyalta is a képet a versenytársak teljesítményének ismeretlése hiányában.
"Mindezek mellett volt három stabil napunk, amire lehet építkezni, de valós képet a teljesítményről még nem kaptunk. Nem láttuk még Maxot gyorsan vezetni a Red Bullt, és nem láttuk azt sem, mire képes valójában a McLaren és a Ferrari. Emiatt óvatosan tartózkodnék attól, hogy kijelentsem, nagyszerűen állunk, egyszerűen nem tudjuk" – fogalmazott őszintén a szakember, utalva arra, hogy az ellenfelek vélhetően még nem mutatták meg lapjaikat.
A Mercedes utoljára 2021-ben ünnepelhetett konstruktőri címet, amely sorozatban a nyolcadik volt a csapat történetében. Felmerül a kérdés, hogy az új szabályrendszerbe lépve mi számít sikernek, és vajon kudarcnak minősül-e, ha idén sem harcolnak a világbajnoki trófeáért. Wolff szerint a helyzet ennél összetettebb, ugyanis egy hosszabb folyamat elején járnak.
"A kudarc talán túl erős szó. A következő néhány évre ezekkel a szabályokkal tervezünk. Én úgy szeretném ezt látni, és úgy gondolkodunk erről, hogy nem mindig az adott hétvége vagy szezon optimalizálása a cél, hanem hogy egy felfelé ívelő pályán legyünk" – magyarázta a csapatfőnök, aki szerint a kezdeti nehézségek elkerülhetetlenek.
"Bárhogy is rajtolunk, biztos vagyok benne, hogy lesznek kihívások, saját problémák és a többiekhez viszonyított teljesítménybeli kérdések. Meglátjuk, hogyan alakul, és kiderül, rendelkezünk-e olyan autóval, amelyben megvan a potenciál a bajnoki küzdelemhez" – tette hozzá Wolff, emlékeztetve mindenkit korábbi tapasztalataira, amikor az elvárások nem találkoztak a valósággal.
A szakember kitért arra is, hogy a múltban sokszor égette meg magát a túlzott optimizmussal. "Ahogy tudják, mindig szkeptikus vagyok a teljesítménnyel kapcsolatban. Túl gyakran helyeztem már rossz polcra az elvárásaimat, és nem akarok Bahreinben vagy Melbourne-ben arra ébredni, hogy nem azok vagyunk, akinek hittük magunkat, vagyis futamgyőztesek" – vallotta be a Mercedes első embere.
Bár a W17-es tempója a riválisokhoz képest még kérdőjeles, Wolff a pilótapárosában tökéletesen megbízik. George Russell és Andrea Kimi Antonelli második közös évüket kezdik meg, és a csapatvezető szerint a brit pilóta joggal szerepel az esélyesek között a fogadóirodáknál.
"Mindig jó érzés, ha a versenyződ a fogadóirodák favoritja, és úgy gondolom, meg is érdemli, mert ő az egyik legjobb. Megmutatta nekünk, hol tart az autó teljesítménye, és összességében több mint nagyszerű volt számunkra" – dicsérte Russellt, ugyanakkor sietett leszögezni, hogy a pilóta önmagában nem elég a sikerhez.
"De ebben az esetben is igaz, hogy mindig a legjobb versenyző és a legjobb autó párosa nyer, és mi még nem bizonyítottuk, hogy elég jó csomaggal rendelkezünk. Még nem voltunk kint a forró bahreini aszfalton, amely kifejezetten érdes, és ez mindig trükkös volt számunkra. Remélem, a fogadóirodáknak igazuk lesz, de csak akkor hiszem el, ha olyan teljesítményt látunk, ami ezt megerősíti" – hűtötte le a várakozásokat Wolff.
Ami a fiatal olaszt illeti, Antonelli a második F1-es szezonjára készül, és a csapatfőnök szerint pontosan ott tart a fejlődésben, ahol tervezték. A tavalyi év a tanulásról szólt, idén viszont már az érettebb versenyzésé lehet a főszerep.
"Kimi teljesen azon az úton halad, amit a kezdetekkor kijelöltünk számára. Tavaly, az első F1-es évében rázúdult ez a hatalmas cirkusz, a média kötelezettségei, a szponzorok kérései és a rajongók, pontosan emiatt láthattunk tőle nagyon jó teljesítményeket, majd olyan versenyeket is, ahol jobban küszködött" – elemezte fiatal tehetsége helyzetét Wolff, majd bizakodóan tekintett a jövőbe.
"Semmi kétség a sebessége és a versenyzői képességei felől. A második szezonjába lép, ismeri az összes pályát, ismer titeket (a médiát), és tisztában van a legtöbb egyéb követelménnyel. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez egy jó év lesz a számára" – jelentette ki határozottan, ugyanakkor óva intett attól, hogy rögtön a csapattársához mérjék minden pillanatban.
"Ezzel együtt nem hiszem, hogy elvárhatjuk tőle, hogy mindig olyan legyen, mint George. George az egyik legjobb, régóta itt van az F1-ben, ő a mérce, Kimi pedig 19 éves és a második szezonját kezdi. Látni fogunk tőle egy újabb lépcsőfokot, efelől semmi kétségem" – zárta gondolatait Wolff.
