
Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel arról nyilatkozott, hogy nem a top 10-en kívüli pozíciókért van itt, hanem győzni akar. A jövőjéről viszont még nem döntött a német.
A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott elmagyarázta, hogy milyen helyzet elé álltak a Miami Nagydíj a biztonsági autó beküldése után: Lewis Hamilton kapcsán nem tudtak jó stratégiai döntést hozni.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt nyilatkozta, hogy az istálló a fejlesztéseinek következtében elérheti a minimumtömeget, ami nagy lépés lenne a Milton Keynes-ieknek.
A tehetséges designer, Sean Bull elképzelte, milyen tesztfestése lehet majd a Porschénak, ha beszáll az F1-be: az LMDh-kocsiból merített ihletet a tervező.
A Formu1a.uno beszámolója szerint pénteken pályára megy a Ferrari az F1-75-tel egy forgatási nap keretei közt, aminek során tesztelnek is a bajnokaspiráns kocsival.
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc nagy lehetőséget kapott a csapatától: a néhai Gilles Villeneuve egyik F1-es Ferrariját vezethette, a hangélmény pedig egészen zseniális.
A barcelonai Circuit de Catalunya elismerte, azon dolgoznak, hogy megkapja az FIA 1-es homologizációját is a pálya régi, sikán nélküli vonalvezetése is.
A német Auto Motor und Sport úgy tudja, teljesen új kocsit hozhat az Aston Martin csapata a Spanyol Nagydíjra, az viszont egyelőre kérdéses, hogy egy vagy két B-autó jön.
Evés közben jön meg az étvágy, és szemmel láthatóan az Alfa Romeónál nagyon is éhesek a sikerre. A kitűnő idénykezdetet követően a 2022-es Forma-1-es szezon hatodik versenyhétvégéjére is fejlesztésekkel érkezik a hinwili alakulat.
Az elismert Forma-1-es újságíró, Joe Saward arról írt, hogy pilótacserére készülhet a Williams, és bár a helyzet komplikált, Nyck de Vries lehet a favorit Nicholas Latifi helyére.
A Spanyol Nagydíjon debütál a Forma-1-ben a WEC-ben is szereplő versenyigazgató, Eduardo Freitas, akinek volt az Azeri Nagydíjat ismét ki kell hagynia.
Minden jel szerint egy osztrák Forma-1-es újságíró „csavarta el” Fernando Alonso fejét – a kétszeres világbajnok Instagram-oldalán már közös képeket is láthatunk a párról.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elviekben támogatná egy új csapat beszállását a Forma-1-be, azonban határozottan kijelentette, nem lenne fair levárni, hogy ők fizessenek egy új istálló beszállása miatt.