Danica Patrick az utóbbi években egyre többször tűnt fel F1-es közvetítésekben, de aki ismeri őt, tudja, hogy nem egy szokványos TV-s szakértőről van szó. Patrick ugyanis hosszú indycaros és NASCAR-os karriert tudhat maga mögött, miközben egy ponton még az F1-es váltással is szóba hozták.
Max Verstappen már 35 futamgyőzelemnél és két világbajnok címnél jár, de még most is élénken emlékszik az első sikerét körülvevő „káoszra”.
Az Andretti Autosport már jó ideje azon dolgozik, hogy beszállhassanak a Forma–1-be, de egyelőre elég sok ellenállásba ütköztek. 1978 világbajnoka, Mario Andretti azonban most arról beszélt, mely két pilótát szeretnék autóikban tudni, ha esetleg mégis összejönne számukra a belépés.
A kétszeres F1-es világbajnok Max Verstappen közúti autóját licitre bocsátották, a kocsit pedig végül 75 ezer euróért vitte el egy szlovák állampolgár.
A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton elmondta, hogy egy harmadik számú versenyző szerepe nagymértékben eltér a korábbi korszakoktól, így szerinte nem lesz szoros a munkakapcsolatuk Schumacherrel.
A spanyol Soymotor értesülései szerint sokkal erősebb motorral fog versenyezni jövőre a Ferrari, amivel jelentősen javulhatnak az esélyeik a világbajnoki címre.
A Williams friss igazolása, Logan Sargeant úgy véli, hogy még jól is járt azzal, hogy végül nem nyerte meg a Forma-3-as bajnokságot – ha így tesz, valószínűleg el sem jut idáig.
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz nemrég vette át a személyre szabott Ferrari 812 Competizione autóját, amelynek erejétől eláll a lélegzetünk.
Bár a 2022-es F1-es szezon már régen véget ért, viszont az M4 Sport az ünnepek alatt több futamot is lead, többek között a kaotikus Brit Nagydíjat, illetve a hazai, mogyoródi versenyt is.
Az Aston Martin és a Ferrari után a Red Bull testvércsapata, az AlphaTauri is előállt a bemutatója dátumával, amivel mindkét istállót megelőzi.
Csütörtök este tett fel a Mercedes a közösségi oldalaira egy videót arról, hogy már be is indították a 2023-as F1-es kocsijukat, így meghallgathatjuk, hogyan „dobog” a W14 szíve.
Alex Albon idén egy szezon kihagyást követően tért vissza az állandó mezőnybe, és a Williams ülésében rögtön bizonyítani is tudott. Talán nem véletlen, hogy ennek megfelelően a mostanit érzi a legjobb évének eddigi karrierje során.
A Red Bullnak bőven volt oka arra, hogy ünnepeljen a 2022-es szezon végén, hiszen az egyéni és a konstruktőri címet is behúzták. Helmut Marko tanácsadó pedig örül annak, hogy az ilyen ünnepi események nem tartoznak a költségvetési limit alá.
Lewis Hamilton nemrég a Mercedes 2022-es, hullámvasútszerű fejlesztési útjáról beszélt, és elmondta, hogy sokszor egyszerűen nem értették a csapatnál, miért úgy viselkedik a W13-as, ahogy.
Daniel Ricciardo a McLarennel való szakítását követően visszatért a Red Bull Racinghez, ezúttal a tartalékpilóta szerepében, de már februárban ismét autóba ülhet.