A Forma-1-től tavaly visszavonuló Kimi Räikkönen a jelek szerint élvezi a „nyugdíjas” életet – nemrég a felesége, Minttu posztolt róla egy videót, amelyen mosolyogva szerel egy gokartot.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt nyilatkozta, hogy Miamiba csak apró fejlesztéseket fog hozni a maranellói istálló, Barcelonában viszont felkerül az autóra a „jelentős” csomag.
Az Emilia-Romagna Nagydíjon Max Verstappen a tavalyi riválisát, Lewis Hamiltont is lekörözte, ennek kapcsán pedig azt mondta a holland, hogy nem mozgat meg benne érzéseket a dolog.
Négy csapat a versenyhétvége után is Imolában maradt, az Alpine pedig Esteban Oconnal a volán mögött már pályára is ment a Pirelli 2023-ra tervezett abroncsaival.
Sebestyén Péter után a 16 éves Görbe Soma is a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség (HUMDA) támogatottjaként folytatja motorversenyzői pályafutását – számolt be róla az MTI.
Az Alpine versenyzőjének, Fernando Alonsónak 40 évesen sem a visszavonulás jár az eszében: az idén eddig nagyon peches spanyol versenyképesebbnek érzi magát, mint a többieket.
Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel arról beszélt, hogy motivációs szempontból mennyivel nehezebb egy olyan csomaggal dolgozni, amelyen nem feltétlenül jár jutalommal az erőfeszítés.
A nemzetközi sajtó Max Verstappent méltatta, míg a Ferrarit és a hibázó Charles Leclerc-t kritizálta az imolai Forma-1-es verseny után – számolt be róla az MTI.
A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin azt nyilatkozta, hogy a következő két futamon nagyot kell előrelépniük, különben nem tudnak elérhető közelségben maradni az élmezőnyhöz képest.
A Sky Sports F1 riportere, Ted Kravitz paddockbeli pletykákra hivatkozva azt mondta, az Alpine a Williamsnél próbál ülést találni a Forma-2-es bajnok Oscar Piastrinak.
Az eddig hibátlan szezont futó Charles Leclerc az Emilia-Romagna Nagydíjon komoly hibát követett el a nehéz körülmények között, így végül csak a hatodik helyen ért célba – videón az ütközés.
Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel az Emilia-Romagna Nagydíjon meg tudta szerezni az első pontjait, ezt követően pedig elégedetten nyilatkozott a stratégiájukról és a saját teljesítményéről is.
Az Emilia-Romagna Nagydíjon elkövetett hibáját követően jelentősen csökkent Charles Leclerc előnye a pontversenyben, viszont még mindig több mint egy futamnyi a monacói pilóta fórja.
A német Auto Motor und Sport információi szerint nem kell már sokat várni a Mercedes komoly fejlesztési csomagjára, amivel többek között a delfinezést szeretnék megoldani.
A McLaren versenyzője, Lando Norris, valamint a Red Bull-pilóta Max Verstappen jó hangulatban beszélgetett, és George Russell-lel élcelődtek a dobogós ceremónia előtt.