Motorsport.hu|2026. 01. 14. 19:49
Az ötödik idényére készül a VR46 istállója a MotoGP-ben, a szerdai nap során Rómában tartott bemutatón pedig kiderült, hogy az alakulat ismét eszközölt némi változtatást a motorja fényezésén.

A legendás olasz motoros nevével fémjelzett istálló idén is a Ducati szatellitcsapataként folytatja tevékenységét, mindezt pedig némileg felfrissített dizájn mellett teszik majd, hiszen a tavalyi sárga-fehér kombinációt a sárga-fekete váltotta. A márkával szinte már egybeforrt fluoreszkáló sárga idén azonban még hangsúlyosabb szerepet kapott, miközben a fekete átmenetek főleg a motorborításnál, a benzintanknál és az ülés körül figyelhetők meg.

Az új festéshez új versenyzői ruha is dukál, így Franco Morbidelli és Fabio Di Giannantonio overallja is a motor kinézetének kettősségét tükrözi a sárgával és a feketével. „Idénre módosítottunk. Három évvel ezelőtt ott volt a sárga motor a fehérrel, és korábban úgy döntöttünk, hogy tavaly is azzal folytatjuk” – nyilatkozta Rossi a bemutatón.

„Idénre azonban változtatni akartunk. Megtartottuk a sárgát, amely a mi színünk, de hozzáadtuk a feketét, amely jobban tükrözi a versenyzést. Kicsikét tehát visszamentünk a klasszikus színeinkhez. A motor és minden rendkívül gyönyörű, így most már csak gyorsnak kell lennünk.”

A helyzet a motorok terén hasonló lesz, mint 2025-ben, vagyis Di Giannantonio idén is a legújabb, 2026-os specifikációjú Ducatit, vagyis a GP26-ost fogja használni, míg Morbidelli a tavalyi modellt kapja meg, ami akár jó ómen is lehet számára, hiszen Marc Marquez azzal aratott domináns bajnoki győzelmet.

Bár a VR46 futtathatott volna két gyári Ducatit, de a magas költségek és Morbidelli kiegyensúlyozatlan teljesítménye miatt végül úgy döntöttek, lemondanak erről a lehetőségről. Mindez azt is jelenti, hogy a Gresini is kap egy GP26-ost, amellyel nem meglepő módon a tavalyi ezüstérmes, Alex Marquez fog versenyezni.

Bár a VR46 tavaly feljött a csapatok bajnokságának harmadik helyére, miután Di Giannantonio négyszer, Morbidelli pedig kétszer állhatott dobogóra, újabb futamgyőzelmet nem sikerült szerezniük, ami azt jelenti, hogy továbbra is Marco Bezzecchi 2023-as indiai sikere jelenti az alakulat legutóbbi első helyét.

„Készen állunk, optimisták vagyunk, és a cél az, hogy jobbak legyünk, mint tavaly. Az előző idény felemásan alakult. A MotoGP-ben nagyon nehéz a csapatoknak minden egyes hétvégén az élmezőnyben lenniük, mi azonban most ezt tűztük ki célul – megpróbálunk javulni és mindenhol versenyképesek lenni” – tette még hozzá Rossi.

Élő közvetítés