A Nürburgring szervezői torlódásokra figyelmeztetnek a hétvégi NLS dupla futam miatt, ahol Max Verstappen is rajthoz áll.

A legendás Nürburgring szervezői közlekedési figyelmeztetést adtak ki a hétvégi NLS dupla futama előtt, miután kiderült, hogy Max Verstappen is rajthoz áll a versenyen.

A négyszeres Forma–1-es világbajnok részvétele miatt különösen nagy érdeklődés övezi az eseményt, ami miatt a szervezők a közösségi médiában is megszólították a kilátogató szurkolókat.

"A hétvégi dupla futamra jelentős számú látogatót várunk. Arra kérjük a nézőket, hogy időben érkezzenek, és kalkuláljanak az esetleges késésekkel" – írta ki a pálya hivatalos Instagram-oldalára.

A hétvége programja szerint szombaton az első verseny időmérő edzését és futamát rendezik meg, míg vasárnap több futamot is tartanak a 20,832 kilométer hosszú legendás aszfaltcsíkon.

Ami Verstappen szereplését illeti, a holland pilóta nem a GT3-as kategóriában áll rajthoz, mivel ehhez még nem rendelkezik megfelelő licenccel. Helyette a GT4-es géposztályban versenyez, és amennyiben teljesít 14 kört, megszerezheti az engedélyt a vasárnapi GT3-as futamra is.

Max Verstappen szereplését bárki ingyenesen követheti az interneten, hogy pontosan milyen módon, és mikor, azt az alábbi cikkünkben foglaltuk össze nektek.

Nincsenek elérhető cikkek