A Nürburgringen most valóban úgy készülnek a hétvégére, mintha végre elindulna az idény, ugyanis a szezonnyitót korábban elmosta az időjárás, így minden figyelem a szombati versenyre terelődik. A várakozás nem véletlen, mert az NLS második fordulója nemcsak erős mezőnyt, hanem több olyan történetet is hoz, amely önmagában is eladna egy versenyhétvégét.
Verstappen neve viszi a reflektorfényt
A legnagyobb érdeklődés természetesen Max Verstappen körül alakult ki, miután hivatalossá vált, hogy ott lesz a rajtrácson. A négyszeres F1-es világbajnok ezúttal egy Mercedes-AMG GT3 volánjánál mutatkozik be, mégpedig a Verstappen Racing színeiben, a 3-as rajtszámmal, Red Bull-támogatású külsővel.
A holland számára ez nem egyszerű vendégszereplés, hanem egy újabb komoly lépés a Nordschleifén épített programjában. „A Nürburgring különleges hely. Nincs még egy pálya, amely hasonlítana rá” – mondta Verstappen, majd arról is beszélt, hogy a korábbi tapasztalatok most sokat érhetnek.
„Tavaly megszereztem a licencemet, és indulhattam az NLS9-en, amit meg is nyertünk. Ez a felkészülés nagyon értékes volt, mert sokat tanultunk belőle, és ezt be tudjuk építeni az idei programunkba. Most az a cél, hogy mindent kihozzunk magunkból” – fogalmazott.
Ez azonban messze nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a mezőny eleje brutálisan erős. A Mercedes oldaláról rögtön házon belül is komoly ellenfél vár rá, ugyanis a rivális autóban Fabian Schiller és Maxime Martin ül, akik a Nordschleife legjobb specialistái közé tartoznak, és pontosan tudják, hogyan változik a tapadás, hol jön a köd, és mikor harap vissza az Eifel.
A BMW sem gyenge névsorral érkezik, a Rowe Racing két M4 GT3-at küld csatába a 98-as és 99-es rajtszámmal. Augusto Farfus, Raffaele Marciello és Sheldon van der Linde neve önmagában is elég ahhoz, hogy mindenki komolyan vegye a márkát.
Az olasz vonalat a Red Bull Team Abt képviseli a Lamborghini Huracan GT3 EVO II-vel, amelyet Mirko Bortolotti, Marco Mapelli és Patric Niederhauser vezet majd. A Porsche oldalán a Falken és a Dunlop Motorsport két 911 GT3 R-rel támad, a mezőnyben ott lesz többek között Nico Menzel és Tim Heinemann is, miközben a Walkenhorst az új Aston Martin Vantage modellekkel készül, a 34-es autóban pedig Christian Krognes is ott lesz, aki a hivatalos körrekordot tartja.
A kínálatot tovább színesítik a Haupt Racing Team Ford Mustang GT3-asai Arjun Mainival, a Kondo Racing with Rinaldi Ferrari 296 GT3-asa, valamint a Scherer Sport PHX Audija is. Magyarán Verstappennek rögtön a GT3-as élmezőny sűrűjében kell helytállnia.
Egy internetes poénból valódi versenyautó lett
A hétvége egyik legérdekesebb újdonsága a BMW M3 Touring 24H első éles bevetése lesz. Ami 2025 áprilisában még afféle internetes gegként söpört végig a közösségi médián, abból most tényleges versenygép lett, amely a Nordschleifén mutatkozik be.
Az autó különlegessége nem merül ki abban, hogy kombi formával áll rajthoz, mert a dizájnon valódi rajongói kommentek is helyet kaptak. A Schubert Motorsport által az SP-X kategóriában indított modell a külső ellenére vérbeli versenytechnika, ugyanis az alapját az M4 GT3 Evo adja.
Jens Klingmann, a BMW gyári pilótája bizakodva várja a premiert. „Az autó ugyan egy áprilisi tréfából született, de végül abszolút magas szintű és versenyképes versenyautó lett belőle” – mondta, utalva arra, hogy Ugo de Wilde-dal együtt szeretnék bizonyítani, hogy a rajongói álom nemcsak jól néz ki, hanem gyors is.
A projekt a BMW vezetésének is fontos, ezt Andreas Roos motorsportfőnök szavai is jól mutatják. „Ilyen még soha nem volt a BMW M Motorsport történetében. Lelkes vagyok, és biztos vagyok benne, hogy a rajongóink is legalább ennyire azok lesznek. Mindenkinek remek show-t ígérek” – nyilatkozta.
Nem ez az egyetlen debütálás a hétvégén, ugyanis a Bitter Motorsport is új autóval érkezik. A 380-as rajtszámú Bitter Corsa az SP2T-ben szerepel majd, és a márka ezzel a Nürburgringen is megmutatja magát. A Bitter név régi emlékeket idéz a környéken, mert Markus Bitter családja már évtizedekkel ezelőtt is letette a névjegyét ezen a pályán.
Új nevek, ismert családnév és egy szokatlan paddock-szereplő
A mezőnyben feltűnik Loris Scheider is, aki édesapja, a kétszeres DTM-bajnok és 24 órás győztes Timo Scheider nyomdokaiba lépne. A 22 éves versenyző a Keeevin Motorsport BMW M240i Racing autójában mutatkozik be az NLS-ben, Maximilian Kurz és Riccardo Petrolo oldalán.
Scheider már nem ismeretlen a Nürburgring környékén, ugyanis az Eifelben él, és apjával közösen egy, az autóátépítésekre és pályás projektekre szakosodott vállalkozást is visznek. Emiatt az elmúlt időszakban rengeteg kilométert gyűjtött a Nordschleifén.
„Ennek köszönhetően az elmúlt másfél évben több száz kört mentem a Nordschleifén turistameneteken, trackdayeken és a szimulátorban is” – mondta, majd hozzátette, hogy számára ez még csak a kezdet.
„Most végre meg kell szereznem a permitet, hogy egyszer valóra válthassam az álmunkat, és az apukámmal együtt versenyezhessünk a Nordschleifén. Ugyanaz a szenvedély hajt minket, ugyanaz az őrület van bennünk, ez hatalmas élmény lenne. De most egyelőre annak örülök, hogy jöhetnek az NLS-futamok” – fogalmazott.
A paddockban egy másik, jóval szokatlanabb név is feltűnik, ugyanis a „Happinessa” néven ismert influenszer szintén rajthoz áll. Korábban 2019 és 2021 között műsorvezetőként már dolgozott a hosszútávú sorozatnál, most viszont versenyzőként tér vissza. Azóta más kategóriákban is építette a pályafutását, 2025-ben pedig a NASCAR Euro Seriesben ő lett a legjobb helyen záró női induló.
Vanessa Neumann, vagyis Happinessa a rent2Drive-racing BMW 325i-jét vezeti majd David Ackermann környezetében. „Már akkor is arról álmodtam, amikor még műsorvezetőként dolgoztam, hogy egyszer én is versenyezhessek a Nordschleifén. Most ez az álom végre valóra válik, és alig várom, hogy a cockpitből éljem át a Zöld Poklot” – mondta.
A szervezők szerint a szombati program 8 óra 30 perckor kezdődik az időmérővel, amely 10 óráig tart, a négyórás futam rajtja pedig 12 órakor lesz. A jegyek 25 euróba kerülnek, a 14 év alatti gyerekek számára ingyenes a belépés. A belépő a nyitott grand prix-s lelátókra, a Brünnchen és a Pflanzgarten nézői részeire, valamint a paddockba, a bokszutcába és a rajtrácsra is érvényes.
