A négyszeres világbajnok pénteken megszerezte a szükséges versenyzői engedélyt a legendás német pályára.

Max Verstappen előtt elhárult az utolsó akadály a Nürburgring Endurance Series (NLS) debütálása előtt, a regnáló Forma–1-es világbajnok ugyanis pénteken teljesítette a kötelező licencszerző tanfolyamot, így már minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy első versenyén rajthoz állhasson a Nordschleifén.

A holland pilóta a pénteki napot elméleti oktatással kezdte, majd első pályára lépése nem is versenyautóban, hanem egy kisbuszban történ, amiben Andreas Gülden, a Nürburgring vezető oktatója társaságában vette szemügyre a legendás aszfaltcsík különleges jellemzőit.

Ezt követően Verstappen átült egy 300 lóerős Porsche Cayman GT4-be, amellyel szombaton is versenyezni fog. Gülden felügyelete mellett két irányított kört teljesített a Nordschleife és a Nürburgring GP-pálya kombinációján.

"A versenyzés nem csak a munkám, hanem a hobbim is" – fogalmazott lelkesen a négyszeres bajnok, aki láthatóan élvezte a nem mindenki által támogatott kötelező képzést. "Most azért vagyok itt a Nordschleifén, hogy megszerezzem azt a versenyzői licenszet, ami a GT3-as autók vezetéséhez szükséges. Ez régóta az egyik vágyam" – tette hozzá Verstappen, aki nem titkolta, hogy a 24 órás versenyen való indulás is szerepel a tervei között.

"A Nordschleife vezeti azon pályák listáját, ahol mindenképpen szeretnék versenyezni. A hatalmas hossza és a történelmi, szűk vonalvezetése rendkívül érdekessé és kihívásokkal telivé teszi. Alig várom!" – lelkendezett a holland.

Mielőtt azonban beülhetne az Emil Frey Racing Ferrari 296 GT3-asába, először egy lassabb autóval kell bizonyítania. Erre szombaton kerül sor, amikor Chris Lulham társaságában a Lionspeed GP Porsche Cayman GT4-esével indul az NLS-szezon hetedik fordulójában.

Közben kiderült, hogy az F1-es sztár hiányzása az előzetes nevezési listáról nem a licensz hiányával függött össze, ugyanis az engedély nélkül is nevezhető lett volna. A csapat inkább titokban szerette volna tartani Verstappen indulását, ám ez a terv meghiúsult, amikor hétfőn kiszivárgott a hír a "Zöld Pokol"-beli debütálásról.

A szervezők nagy tömeget várnak, ezért azt javasolják a kilátogatóknak, hogy időben érkezzenek a közlekedési káosz elkerülése érdekében. Verstappen csapata is felkészült, ugyanis biztonsági személyzet felügyeli majd a boxutcát, az ablakokat pedig lefóliázták.

A verseny menetrendjéről, és arról, hogy hol lehet követni az eseményeket, ebben a cikkünkben számoltunk be.