Hill még 1991-ben csatlakozott a grove-i istállóhoz teszt- és tartalékpilótaként, majd 1993-ban megkapta a lehetőséget, és Alain Prost mellett ő volt a Williams másik állandó versenyzője. Abban az évben éppen hazánkban tudta megszerezni első futamgyőzelmét.
1994-ben aztán már a világbajnoki címért harcolhatott, és az utolsó futamig esélye is volt rá, de Adelaide-ben jött a híres ütközése Michael Schumacherrel, ami számára balszerencsésen alakult, és így le kellett mondania a legnagyobb trófeáról. 1996-ban viszont már minden összeállt számára, így édesapjához, Graham Hillhez hasonlóan neki is sikerült elhódítania az F1-es bajnoki serleget.
A Williamsnél töltött időszaka alatt összesen 21 győzelmet, 40 dobogót és 20 pole-t szerzett. A brit pedig most újra csatlakozott az istállóhoz, méghozzá nagykövetként, és így érdekes módon hasonló szerepkörbe lép, mint az 1996-os márkatársa, Jacques Villeneuve, valamint a W Series háromszoros bajnoka, Jamie Chadwick.
„A Williams tényleg egy különleges hely számomra, hiszen több, a karrieremet is meghatározó pillanatot élhettem át velük. Elképesztően szerencsésnek érzem magam, hogy részese vagyok ennek a sportágnak, és hogy el tudtam érni azokat az eredményeket, melyeket végül elértem. Nagykövetként visszatérni pedig igazi megtiszteltetés számomra. Ez lehetőség arra, hogy ünnepeljük az istálló történelmét, és segítsek az öröksége és a jövője támogatásában” – mondta Hill a bejelentés kapcsán.
James Vowels csapatfőnök hozzátette: „Örömömre szolgál, hogy Damont ismét a Williamsnél köszönthetjük nagykövetként. Nem sok ember van, akik úgy képviselik ezt a csapatot, mint ő. Damon meghatározó szerepet játszott a történelmünk egyik legsikeresebb korszakában, hiszen világbajnok lett a Williamsszel, és olyan örökséget hagyott hátra, amely a mai napig inspirálóan hat ránk.”
„Emellett örülünk annak is, hogy Jamie Chadwick és Jacques Villeneuve szintén nagykövetként folytatják. Ők hárman egy olyan lenyűgöző felállást alkotnak, amely nagyszerűen tükrözi a Williams értékeit: a történelmünket, az elköteleződésünket a lehetőség biztosítása és a tehetségek fejlesztése iránt, valamint az ambíciónkat, hogy ismét a legmagasabb szinten versenyezzünk.”
„Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy a folytatásban hozzájuk hasonló emberek képviselik a Williamst” – mondta Vowles.
-crop-1200x800.jpg)