A brit szakembert július 9-én mentették fel a Red Bull éléről, hivatalos távozása pedig szeptember 22-én történt meg. Azóta „gardening leave”-en, azaz kertészkedési szabadságon van, de máris több istállóval hozták hírbe: a Ferrari, az Alpine, a Haas, a Cadillac és az Aston Martin is szóba került.
A szingapúri hétvége előtt Andy Cowell csapatfőnököt kérdezték a pletykákról. „Christian most pihen, és valószínűleg élvezi az időt a családjával és a barátaival. Imádja ezt a sportot, a legjobbakat kívánom neki, bármit is tesz a jövőben” – mondta a RacingNews365-nek és más médiumoknak.
Horner esetleges érkezésekor újra együtt dolgozhatna Adrian Newey-val, akivel a Red Bull korszakos sikereit érte el. Vezetésük alatt a csapat 2010 és 2013 között sorozatban négyszer nyert bajnoki címet, majd 2021-től 2024 első feléig újabb domináns időszakot éltek át
Lawrence Stroll az elmúlt években több neves mérnököt szerződtetett, köztük Newey-t és Enrico Cardilét. Cowell azonban hangsúlyozta:
„Christian eredményei önmagukért beszélnek, nagyszerű versenyzői szemlélete van. Hogy mit tesz ezután, az kizárólag rajta múlik. Lehet, hogy hátat fordít a sportnak, lehet, hogy marad, de ez az ő döntése.”
Majd így folytatta: „Mi erős alapokra építünk, fiatal csapat vagyunk, kiváló létesítményekkel. Modern eszközöket fejlesztünk, olyan szakembereket hoztunk, mint Adrian [Newey], Enrico [Cardile] vagy Gioacchino Vino az aerodinamikánál."
„Ugyanakkor a belső erőforrásaink is jelentősek: Michael Hart napi szinten dolgozik Newey mellett, ahogy Charles Wood is. Lawrence víziója és a Jeff Slack által hozott szponzori bevételek révén erős csapatunk van.”