Miközben Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsport vezetője a 2026-os Dakar-ralin figyeli a gyári csapat teljesítményét, párhuzamosan már a Red Bull-lal való Forma–1-es együttműködés is egyre közelebb kerül a gyakorlati megvalósuláshoz.
A Ford és az energiaitalos csapat január 15-én közösen mutatja be Detroitban új motorfejlesztési projektjét, amelynek célja a 2026-os motorszabályoknak megfelelő erőforrás létrehozása.
Rushbrook úgy véli, hogy a közös munka rendkívül izgalmas kihívás, ugyanakkor óva int az azonnali áttöréstől. „Őszintén szólva, nem számítok arra, hogy már az első pillanattól kezdve minden tökéletesen működik majd. Hiába a rengeteg előkészítő munka, a siker nem jön magától – különösen úgy, hogy a Red Bull most először épít saját erőforrást. Ugyanakkor az is lehet, hogy minden jól sikerül, és a projekt gyorsan meghozza a várt eredményeket” – fogalmazott.
A Ford szerepe a közös fejlesztésben elsősorban az elektromos komponensekre összpontosul, ám a vállalat mérnökei a teljes rendszerintegrációban is segítenek, különösen a belső égésű motor és a hibrid rendszerek összehangolásán dolgoznak. Rushbrook szerint a Milton Keynes-i bázison zajló munkák alapján jó pozícióban vannak, bár szerinte az igazi válaszok csak a pályán derülnek majd ki. Az első tesztekre január 26-án, Barcelonában kerül sor.
A Ford motorsportfőnöke hozzátette, hogy a Red Bull Racing versenyzője, Max Verstappen is kulcsszerepet játszhat a projekt sikerében. „Max fantasztikus pilóta és nagyszerű ember is. Hogy 2026 után is velünk marad-e, az attól függ, mit tudunk neki nyújtani a pályán. A Ford mindent megtesz azért, hogy a legjobb autót és erőforrást biztosítsa számára” – mondta.
Dakar 2026
A Ford számára a Dakar-rali is fontos szerepet játszik a márkaépítésben és a termékfejlesztésben. Rushbrook elárulta, hogy bár jelenleg nem vezetik az összetettet, elégedettek az eddigi teljesítménnyel.
„A Ford Raptor terepjárók jól viselkednek, megbízhatóak és gyorsak. A szerencse is velünk van eddig. A Dakar jelenléte üzletileg is megtérül, ezért bővítjük a Raptor utcai modelljeinek kínálatát is. Hároméves programmal indultunk, de úgy látom, 2027 után is maradunk a mezőnyben” – mondta, hangsúlyozva, hogy a tereprali a márka technológiai fejlődésének is fontos terepe.
