Miközben már csak bő egy hét van hátra ez első, Barcelonában zajló előszezoni tesztig, kiderült, hogy a McLaren a pénteki nap folyamán először indította be az idei autóját, az MCL40-et. Természetesen Andrea Stella csapatfőnök is jelen volt a mclarenes és a mercedeses mérnökök mellett, a rendszerellenőrzés pedig megfelelően zajlott.
A wokingiak a tavalyi idény fényében nehéz feladat elé néztek, hiszen a kimenő szabályrendszer végére ugyan övék lett a mezőny legjobb autója, de közben arra is oda kellett figyelniük, hogy megfelelően felkészüljenek az idei átalakulásra.
Bár a McLaren új autója már készen áll a barcelonai tesztre, az egyelőre még nem világos, hogy a publikum mikor pillanthatja meg legelőször Lando Norris és Oscar Piastri idei munkaeszközét. A csapat ugyanis nem fogja bemutatni az autóját a Bahreinben esedékes február 9-ei eseményig, amely csak két nappal előzi meg az első ottani teszt kezdetét.
Bárhogy is van azonban, az istálló természetesen folyamatosan dolgozik, és nemrég Norris is megkezdte a szimulátoros munkát a csapattal, amiről egy rövid videóban számolt be a McLaren közösségi oldalain.
-crop-1200x800_640x427.jpg)